Isten kijelentésének, az Igének ünnepén sokkal többről szól számunkra a mai igeszakasz, mint az egyébként nagyon fontos adakozásról, annak rendjéről, az arra való készség áldásairól. Elsőrenden persze erről van itt szó: készen lenni a szentek iránti szolgálatra (1), amely olyan magától értetődő,…

Szerző: refdunantul  2020.10.31. 04:00 komment

Ha kapunk bátorítást emberektől, az mindig megerősít a feladatunkban! Bátorítsuk bátrabban egymást! Ha intenünk kell valakit, azt is szeretettel tegyük, hogy az illetőnek, az Úr kegyelmébe kapaszkodva, legyen bátorsága újra kezdeni… Tehát inteni is lehet bátorítva. Ugyanakkor nekünk is legyen…

Szerző: refdunantul  2020.10.30. 04:00 komment

Nem tudok betelni ennek a bibliai fejezetnek a gazdagságával! Jézus Krisztus a menny gazdagságát ajándékozta nekünk megváltó szeretete által (9), ezért Isten népe és benne az egyes hívő ember is bővelkedő nép. Bővelkedünk hitben, Igében, ismeretben, igyekezetben, szeretetben, adni tudásban…

Szerző: refdunantul  2020.10.29. 04:00 komment

A világ szerinti szomorúság halálos. Isten őrizzen bennünket minden közömbösségtől, megkeseredéstől, megfáradással teli csalódástól, amely valóban megölhet (10). Ezért könyörögni kell, mert a világ szerinti szomorúság folyamatosan kísért bennünket. A világ szerinti szomorúság az is, amikor valaki…

Szerző: refdunantul  2020.10.28. 04:00 komment

Ez egy tömör diagnózis, amit az apostol a korinthusiakkal való küzdelmes viszonya kapcsán fogalmaz meg; de ami általánosságban az egész földi életünkre nézve érvényes: kívül harc, belül félelmek (5). A világban sem mindenütt vívják már fegyverekkel a háborúkat, hanem inkább politikai, gazdasági,…

Szerző: refdunantul  2020.10.27. 04:00 komment

Isten, Jézus Krisztusban megnyílt felénk: kitárta a szívét, életét felénk, odaadta önmagát értünk. Ez a kiindulási pont, még akkor is, ha Jézus Krisztus isteni hatalmával tette ezt, mi pedig csak emberek vagyunk, akik újjászületetten is, e testben, távol vagyunk az Úrtól (5,6). A szív az egész…

Szerző: refdunantul  2020.10.26. 04:00 komment

A szolgáló élet kettősségeit sorolja az apostol: dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, ismeretlenek és jól ismertek, megfenyítettek és meg nem öltek, szomorkodók és mindig örvendezők, szegények és sokakat gazdagítók; mint akiknek nincs semmijük, és akiké mégis minden. Minden ember,…

Szerző: refdunantul  2020.10.25. 04:00 komment

Sokféleképpen lehet fordítani a „szorongat” kifejezést. Enyhébben fogalmazva így is mondhatjuk: Krisztus szerelme ösztönöz, inspirál, indít, motivál bennünket, így sürgeti a megújulást. Keményebben fogalmazva azonban azt mondhatjuk, hogy Krisztus szerelme nemcsak késztet, hanem kényszerít…

Szerző: refdunantul  2020.10.24. 04:00 komment

Igen, ez a figyelmeztetés is szerepel a Bibliában, és nagyon eltalált. Rettenetes indulatok munkálnak bennünk! A történelmi események ugyanúgy igazolják ezt, mint a jelenkor feszültségei. A jóléti és az elesett társadalmak egyaránt forronganak az indulattól; felhalmozott energiák ezek…

Szerző: refdunantul  2020.10.23. 04:00 komment

Lomtalanításkor tűnik fel, hogy a különböző, ajándékba kapott cserépedényekkel, kerámiákkal nem tudok mit kezdeni: kidobni sajnálom a szépen megmunkált darabot; de önmagában mégis haszontalan, mert a cserépedényt azért formálták a fazekas műhelyében, hogy „eszközzé” legyen, hogy valami értékeset…

Szerző: refdunantul  2020.10.22. 04:00 komment

Bizodalmunk van! Ez a bizodalom valójában bizonyosság, mert a feltámadott Jézus Krisztusra épül a bizalmunk, aki legyőzött minden ártó hatalmasságot; azokat is, akik mindig vissza akarnának taszítani bennünket a bizonytalanság aggasztó nyomorúságába. Egy idegen macska a napokban benyúlt a még…

Szerző: refdunantul  2020.10.21. 04:00 komment

A megváltás örömhíre azok számára hír, mégpedig a világ legnagyobb örömhíre, akiknek szívébe Isten az evangéliumot, Szentlelke által, felírta. Minden más felirat elfelejtődhet levéltárak rengetegében, megfakulhat, eltűnhet; ez üdvösségesen megmarad. Mivel ezt az örömhírt Isten írta fel a szívünkbe,…

Szerző: refdunantul  2020.10.20. 04:00 komment

Miként hamisíthatjuk meg az Isten Igéjét? Isten Igéjét meghamisíthatjuk, ha akként szólunk Isten Igéjéről, hogy nem csendesedünk el az Ige felett naponta azért, hogy egyre tisztábban és helyesebben értsük meg az Úr szavát (3,6). Isten Igéjét meghamisíthatjuk akkor, ha nem azt hirdetjük, ami az…

Szerző: refdunantul  2020.10.19. 04:00 komment

Bárhova tekintünk, mindenütt konfliktusok szabdalnak szét bennünket, amelyekben elvéreznek az emberi életek. A konfliktusok ideigvaló győztesei az élet más konfliktusaiban vesztesek. A „győzelmek” csak látszólagosak, mert a konfliktusok rombolnak, meghasonlást támasztanak, kikészítenek. A totális…

Szerző: refdunantul  2020.10.18. 04:00 komment

Pál apostol az Istent hívja tanúbizonyságul maga mellett; vagyis az apostol könyörög az élő Isten jelenlétéért. Az apostol imádkozik azért, hogy az Isten álljon őmellé, legyen vele, maradjon vele, el ne hagyja őt, így tiszta lelkiismerettel szolgálhasson! „Állj mellém, Uram! Állj az ügyem mellé,…

Szerző: refdunantul  2020.10.17. 04:00 komment

Mivel dicsekedhetünk? Isten kegyelmével dicsekedhetünk. Minden kegyelem. Ez a kegyelem éltet, ez a kegyelem üdvözít, ez a kegyelem teszi áldottan értelmessé és teljessé a földi életet, az Úr által „itt” kijelölt időben. Ez a kegyelem adja a hitet, és ez a kegyelem érleli a hitünket, ahogy telik…

Szerző: refdunantul  2020.10.16. 04:00 komment

Áldott az Isten, mert Ő a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja. Az egyetlen, élő Istenről csakis Jézus Krisztusra tekintve beszélhetünk, aki által az elérhetetlen Isten olyan közel jött hozzánk, mint apa a gyermekéhez. Még ma is emlékszem az apám ölelésére: szilárd, erős szeretettel teli biztonságot…

Szerző: refdunantul  2020.10.15. 04:00 komment

Mit tudnak rólunk? Mit hangoztatnak rólunk? A mai, modern világban szinte mindent tudhatnak rólunk, ha akarnak. Mivel egyikünk sem tökéletes, sok gyengénket kinagyíthatják, ha az az érdekük egyeseknek. Éppen ezért, tisztességesnek kell lenni, és annak is kell látszani! Persze nincs az a modern…

Szerző: refdunantul  2020.10.14. 04:00 komment

Pál tervezi, hogy ellátogat Korinthusba. Efezusból, a makedóniai gyülekezeteket meglátogatva szeretne eljutni az akhájai Korinthusba. Sőt, szeretne áttelelni ott, megerősíteni a gyülekezetet, és megerősödni általuk. De ezek csak emberi tervek. Az apostol alázattal hozzáteszi, hogy az Úr akarata és…

Szerző: refdunantul  2020.10.13. 04:00 komment

Az apostol egy képpel szemlélteti a test feltámadásának csodáját. Ez először is azt jelenti, hogy a keresztyén üzenet lényegi része a test feltámadása. Jézus Krisztus feltámadott, mi is feltámadunk a halálból (15,20). Ez a feltámadás azonban konkrét: egész valónkban támadunk fel, a testünk is…

Szerző: refdunantul  2020.10.12. 04:00 komment

Jézus Krisztus feltámadása és a halottak feltámadása között elválaszthatatlan a kapcsolat. A halottak feltámadása azt jelenti, hogy Isten uralma, élők és már meghaltak fölött (Róma 14,9), valamint a mindenség fölött nyilvánvalóvá lesz, így újra Isten lesz minden, mindenekben. Isten uralma a legfőbb…

Szerző: refdunantul  2020.10.11. 04:00 komment

Az Isten kegyelme a húsvéti örömhír: feltámadott az Úr, legyőzte a halált, üdvösségünk van! (2) Minden istentiszteleten erre emlékezünk, ezt a szent örökséget vesszük át az előttünk jártaktól, ezért adunk hálát, ebben a hitben erősödünk, az örök élet örömében részesülünk; miközben a feltámadott Úr,…

Szerző: refdunantul  2020.10.10. 04:00 komment

Nem tudok úgy lefeküdni, akármilyen fárasztó is volt egy nap, hogy az aznapi dolgaimat ne rakjam helyre, ne rendezzem el… Ezek közül egy sereg még nincs kész, de azzal, hogy az elintézendők közé tettem, már az Úr kegyelmes kezébe helyeztem azokat, a holnap Urára bíztam, egy időre rendben elengedtem,…

Szerző: refdunantul  2020.10.09. 04:00 komment

A zenekar sokféle hangszerből áll. A mester által megalkotott zenemű csak akkor szólalhat meg, ha mindegyik hangszer tisztán és biztosan, a maga felismerhető hangján szólal meg, figyelve a másikra, együtt pedig a karmesterre. Így lesz egy zenemű építő, bátorító és vigasztaló alkotássá, a zeneszerző…

Szerző: refdunantul  2020.10.08. 04:00 komment

Jézus Krisztus szeretetéről szól ez a himnusz, hiszen egyedül ez a megváltó szeretet az, amely soha el nem múlik (8). A mi gyarló szeretetünk mulandó. Csak akkor van esélyünk, ha Isten újjászülő kegyelme által bennünk a krisztusi szeretet munkál. Ez a szeretet, egy önző, hedonista világban, nemcsak…

Szerző: refdunantul  2020.10.07. 04:00 komment

süti beállítások módosítása