A gyülekezeten belül a tetten érhető paráznaság egyetlen fajtáját sem tűrhetjük el, a paráznákkal közösséget nem vállalhatunk, azokat a gyülekezetből el kell távolítanunk. Kemény és egyértelmű tanítás ez, amely önvizsgálatra, megszomorodásra késztet, megtérésre hív, konkrét lépések megtételére kényszerít!
Pál, az általa említett korinthusi esetben, a távollétében is azonnal egyházfegyelmet gyakorol, és kizárja az illetőt a gyülekezetből. A gyülekezeten kívülre kerülni azt jelenti, hogy a megváltó Jézus Krisztuson kívül vagyok, a gonosz uralma alatt. Pál nem mond végső ítéletet az illetőről, ezt figyeljük meg! Pál annyit mond, hogy a gonosz elpusztítja azt, aki az ő hatalmába kerül, de Isten könyörülhet… (1–5)
Amikor az apostol ebben az összefüggésben paráznaságról beszél, nem a világ paráznáiról szól, hiszen akkor ki kellene mennünk a világból (10). A világ paráznáiért könyörgünk, hogy adjon az Úr megtérést számukra. A kívül lévőket az Isten fogja megítélni (12–13).
Az apostol tanítása világos: azokkal ne éljünk együtt, ne is együnk együtt, akiket testvérnek neveznek és az illető mégis tetten érhetően parázna, nyerészkedő, bálványimádó, rágalmazó, részeges, rabló. Akik tehát a gyülekezeten belül vannak és ilyenek, azokat el kell távolítani a gyülekezetből (13). Ez nem szeretetlenség, hanem a gyülekezet tisztaságának védelme, hiszen egy kis romlott kovász, az egész tésztát romlottá és ehetetlenné teszi (6–7). Bizony így van ez, nemcsak az étellel, hanem a keresztyén életünkkel is.
Ezzel nem tartjuk különbnek magunkat senkinél, de igenis mindennél különbnek tartjuk az értünk „megáldoztatott húsvéti bárányt”, azaz Jézus Krisztusunkat és az Ő megtartó kegyelmét (7). Az Ő kegyelmébe kapaszkodva, az Ő erejét naponta elkérve harcoljuk meg a hit harcát (1Timóteus 6,12), hogy a paráznaság, annak számos fajtája, a nyerészkedés, a bálványimádás, a rágalmazás, a részegség, a rablás e-világban csúcsosodva leomlani készülő lavinája el ne sodorjon minket is…
Tegyük hozzá, ma a gonosz hatalma sokkal átláthatatlanabb lett, hiszen, ha valakiről valami hír járja (1), az még messze nem biztos, hogy igaz is. Sőt, a gonosz ügyeskedése éppen az, hogy a posztmodern kommunikáció világában, bárki bárkiről bármit mondhat, mégpedig következmények nélkül. Éppen ezért kell még komolyabban vennünk az apostoli intést, és azzal is meg kell szakítanunk a kapcsolatot, aki nem az evangéliumi intés szabályai szerint jár el; azaz először nem négyszemközt kezdi el megbeszélni a baját a másikkal (Máté 18,15), hanem mindjárt a világ nyilvánosságának elektronikus pengeélein.
2Sámuel 1,1–16
