ISTEN TITKAINAK SÁFÁRAI.

– 1. Isten titkainak sáfárai, azaz hűséges hirdetői vagyunk. Isten minden titkát nem tudjuk. A lényeget, az evangéliumot azonban Ő kijelentette nekünk, Jézus Krisztusban. Mi Jézus Krisztust hirdetjük, a megváltás evangéliumát. Mi akkor vagyunk hűséges sáfárok, ha Krisztus szolgái maradunk, ha mindent a megváltás kegyelmes örömhíre felől magyarázunk. Akinek ez továbbra is titok marad, az már nem a mi ügyünk (1–2).

– 2. Ránk minden ember úgy tekintsen, mint Krisztus szolgáira. Ez nem a mi parancsunk, elvárásunk az emberek felé, hanem a minket elküldő Isten elvárása felénk. Ez az elvárás hűséget, szelídséget és hitvalló bátorságot jelent olyan időkben is, amikor Krisztus szolgájának lenni nem előny, nem elismertség, hanem stigma, próba, szenvedés, tanúság, mártíromság. Amikor a múlt rendszerben teológusként katona voltam, valami „nagyon enyhe ízelítőt” kaptam ebből a Krisztusért elszenvedett tanúságból. Azóta elkényelmesedtünk (1).

– 3. Az apostol azzal már a legkevésbé sem törődik, hogy mások hogyan ítélkeznek felette. Az apostol magát sem gyötri, hogy saját magát vizsgálgassa, mit kellett volna jobban tennie… (3) Az apostol lelkiismerete tiszta. Mindent megtett, amit lehetett, amit tudott, amit tehetett (4). Az Úr majd kimondja az ítéletet, megvilágítva a szívek szándékait. Lám, az apostol úgy beszél erről az isteni igazságszolgáltatásról, hogy akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet (5). Ezzel nem azt mondja Pál, hogy Isten mindenkit megdicsér majd, hanem azt, hogy ne emberektől várjuk a dicséretet.

– 4. Ma meg akartam látogatni valakit egy egyházi otthonban. Az ápoló testvér, még mielőtt bejutottam volna a szobájába, azzal támadt nekem, hogy miért engedtük el az illető kezét? Igen, mindenkinek a kezét nekem kell fogni… A mai igeszakasz azonnal választ adott arra, hogy hova tegyem ezt a megjegyzést, ami egyébként mindennapos…

1Sám 30

Szerző: refdunantul  2020.09.19. 04:00 komment

süti beállítások módosítása