A MI DICSEKVÉSÜNK.

– 1. Mivel dicsekedhetnénk? Amit elérhettünk, az Úrtól kaptuk. Az Úr ajándéka minden javunk, képességünk, lehetőségünk. Ő adja a talentumokat (Máté 25,14–30). Mink van, amit nem az Úrtól kaptunk volna? (1Korinthus 4,7) Az Úr nélkül semmit sem cselekedhetünk (János 15,5). Személyes bizonyságtételem: Visszatekintve eddigi életemre, csak hálát adhatok az Úrnak, mindenért. Az idő múlásával kiderül, hogy az Úr nélkül senkik és semmik vagyunk, mindnyájan (28). Farkas József említi az egyik igehirdetésében: „Nem kellünk mi senkinek, legfeljebb amíg van valamink, addig az kell tőlünk…” Döbbenetes látni, hogy „margóra került” emberek miként magányosodnak el. Semmik vagyunk, megkopunk, megbetegszünk, meghalunk.

– 2. Mégis dicsekedhetünk! Nem önmagunkkal, hanem az Úr szeretetével dicsekedhetünk. Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék! (31) Aki tisztában van elesettségével, minden tehetsége ellenére is töredékességével, bölcsessége ellenére is tudatlanságával, vitázóképessége ellenére is végességével, ereje ellenére is erőtlenségével, előkelő csúcsai ellenére is a zuhanás lehetőségével (27–28); az az ember kegyelem alatt van, azt az Isten kiválasztotta. Dicsekedhetünk az Úr kiválasztó kegyelmével (26–27).

– 3. Dicsekvésünk Jézus Krisztus keresztje, amely a bolondság és megbotránkozás a világnak, de nekünk az Istennek ereje (18). Ott a kereszten látjuk igazán, hogy milyen nyomorúságosan sebezhető az ember és milyen hatalmas az Isten, az Ő megváltó szeretetében és emberi nyomorúságot, feltámadásával legyőző irgalmával.

1Sám 26,1–12

Szerző: refdunantul  2020.09.14. 04:00 komment

süti beállítások módosítása