– Ki üdvözül, hogyan, miért?

– Aki pedig a szájával Úrnak vallja Jézust, és a szívével hiszi, hogy Isten feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, az üdvözül (9–10). Aki segítségül hívja a feltámadott Urat, az üdvözül; legyen az bárki, bármely nép tagja; mert aki hisz a feltámadott Úrban, az nem szégyenül meg (11–13). Az üdvösség: üdvbizonyosság, minden helyzetben, minden hívő számára. Hinni, bizonyságot tenni, bizonyosnak lenni a feltámadott Jézus Krisztusban. Csodálatos, tömör, világos evangélium ez! Szinte meg kellene itt állni, tovább nem részletezni, nem magyarázni, hanem leborulni… Innentől kezdve szinte „gyengítő” fejtegetés a többi, mert a lényeg elhangzott.

– Nem az isteni törvény megannyi tanbéli, erkölcsi, kultuszi paragrafusai és annak értelmezései üdvözítenek. Az apostol szerint az Isten törvényét nem lehet cselekedetek által úgy betölteni, hogy abból élet származzék. Ez az emberi erőfeszítés éppolyan lehetetlen mintha ember akarná megvalósítani a krisztusi megtestesülést és a krisztusi feltámadást (5–7). A törvény célja és vége Krisztus (4), mint ahogy a madár számára megszűnik a gyalogút út lenni, amint felfedezi a szárnyait. Isten törvénye, Igéje, üdvözítő rendje még inkább érvényben van, de azt Isten a szívünkbe írta (4–10).

– Akinek üdvössége van, az mások üdvösségéért is könyörög. Az apostolt élteti az Izráelért való könyörgés: szívből kívánja népe üdvösségét a Jézus Krisztusban és könyörög az üdvösségükért (1). Ez a krisztusi lelkület: szívből kívánni, könyörögve kérni az Isten előtt azok üdvösségét, akik még nem hisznek Jézus Krisztusban. A krisztusi ember az üdvösségért könyörög, az üdvösség evangéliumát hirdeti, az üdvösséget munkálja. Még ott is, ahol rajonganak Istenért, és közben saját magukat kezdik el érvényesíteni. Szó szerint így fogalmaz az apostol (1–3).

1Sám 12