– Milyen szenvedéllyel ír Pál. Sorai tele vannak örömmel, hálával, reményteli tervekkel. Pál magasztalja az Urat az Ő kiválasztó és önmagát kijelentő kegyelméért, Jézus Krisztus feltámadásán keresztül a megváltás evangéliumáért (1–4). Pál megköszöni az Úrnak apostoli szolgálatának szenvedésekkel teli gyönyörűségét, valamint azt, hogy Istennek a hatalmas „Rómában” is van népe (5–8). Micsoda reménységgel tervezi utazását Pál a sokszínű városba, hogy a nagy kavalkádban biztos trombitaként „énekelje” a megváltás fő témáját, amely olyan egyértelmű, mint egy Bach kantáta zengése, ahol mindenki az egyetlen mennyei összhang engedelmes szolgája (9–15).

– Kaptam egy levelet, amit olyan méltatlannak éreztem az első olvasás után, hogy megkísértett a gondolat: nem érdemes „ezt” csinálni, rámegy az életem, a családom, az egészségem, mindenem, és nemhogy köszönet, hanem bántás jár érte… Aztán megnyugodtam, majd mélységesen elszégyelltem magam, a mai igeszakaszt olvasva.

– Isten Lelke szent szenvedéllyel ajándékoz meg bennünket, életünk utolsó percéig. Ez a szenvedély az Úr ügyében buzog; nem túlbuzgó, de soha nem csügged, hanem mindenkor bízik (2Korinthus 5,6). Ez a szenvedély mindig örömmel, hálával, reménységgel szolgál. Ez a szenvedély megszomorodik a mérhetetlen bűn miatt, mindenekelőtt a saját bűneit látva; de ez a buzgóság soha nem ragad bele a szomorúságba. Ezt a szenvedélyt sem emberi gyarlóság, sem csalódások garmadája, sem az idő múlása soha nem olthatja ki. E szent szenvedély lobogását az Úr Lelkének kifogyhatatlan olaja táplálja.

2Mózes 39