– Józsué könyvének végén három temetésről olvasunk. Meghalt Józsué, eltemették a saját városában (29–30). József holttestét hazahozták Egyiptomból, és most eltemették azt az Ígéret Földjén, Sikemben (32). Meghalt Eleázár főpap, Áron fia is, akit Gibeában temettek el (33).

– Mindhárman idegen földön éltek, és beteljesedett rajtuk Isten ígérete. Most mindhárman az Ígéret Földjében pihennek. Hűséges Istenünk beteljesíti ígéreteit. Lehet, hogy e földi létben nem éljük meg mindazt, amiért imádkoztunk és küzdöttünk, de akkor sem hittünk és éltünk hiába.

– Mindhárman az Úr szolgái voltak (29). Nincs ennél nagyobb méltóság: az Urat szolgálva élni, dolgozni a magunk helyén, a magunk „hivatásában”, és másokat is az Úr szolgálatára indítani. A világ halálos nyomorúsága éppen az, hogy mindenki saját magát szolgálja, még a legnemesebbnek mutatott ügyek mögé bújva is. Az Úr szolgálata szabadít meg bennünket ebből az állapotból. Mi, a magunk erejéből képtelenek vagyunk az Úr szolgálatára (19). Az Úr kegyelme hív el bennünket erre a szolgálatra, ez a kegyelem hoz ki bennünket a halálos régiből, és mindvégig megőriz bennünket ebben a szolgálatban (17–18).

– Mindhárman meghaltak, és reménységben haltak meg (29–33), mert mindhárman ismerték az Úr szabadító, nagy tetteit (31); és ismerték az Úr velük kötött, megváltó, örök szövetségét (25–28). Sok minden történhet velünk, az élet útján járva. Urunk, kérünk, ne engedd, hogy megkeseredjünk, add, hogy az örök élet krisztusi reménységével, a Te örök irgalmadba kapaszkodva mehessünk el innen! Akkor egy kőoszlop emlékeztette a népet a reménységre, ma Isten Igéje emlékeztet bennünket Jézus Krisztus feltámadására (1Korinthus 15,1–2).

Efezus 6,10–24