– Mennyi baj származhat félreértésekből: sértődés, harag, bosszú, harc, háború. Van-e hitünk, bölcsességünk és ebből fakadó higgadtságunk arra, hogy imádkozva és kivárva a kellő időt, végiggondoljuk a helyzetet – mint József tette Mária esetében (Máté 1,20) –, és csak utána cselekedjünk? Személyes tapasztalatom, hogy mindig akkor születnek áldott döntések, ha nem azonnal és indulatból, végképp nem elvakult buzgalomból cselekszünk. Van olyan esti telefon, amit aznap, fáradtan már nem szabad felvenni, és másnap megadja az Úr a megoldást, mert megújul az Ő kegyelme.
– A keleti törzsek visszatértek a Jordánon túli területeikre. Ekkor úrrá lett rajtuk a testvéreiktől való földrajzi távolság miatti elszigeteltség érzése. Építettek tehát egy nagy oltárt, hogy arra tekintve emlékezzenek szabadító Istenükre és a testvéreikkel való közösségre (9–11). Ezt a nyugati törzsek nemcsak elszakadási kísérletnek vették, hanem legfőképpen Isten elleni lázadásnak (16–19), és hithű buzgalmukban majdnem rátámadtak testvéreikre. Hála az Úrnak, hogy mégis a megfontolt egyeztetésekkel kezdték, amelyek során kiderült, hogy nem egy újabb áldozati oltárt akartak állítani a keleti törzsek, hanem az Istenükhöz és az egymáshoz tartozásukat akarták erősíteni (21–34). Tisztázódott a félreértés, rendeződött minden, nem akartak többé hadat indítani saját testvéreik ellen…
– Az egy oltár, egy áldozati hely törvényi rendelése (3Mózes 17,8–9) evangéliumi üzenetet hordoz, hiszen Isten népének egysége, összetartozása mellett előre mutat Jézus Krisztus egyetlen, tökéletes áldozatára, egyetlen Istenünk páratlan, megváltó és üdvözítő szeretetére.
Efezus 5,21–33
