– Miután mindegyik törzs megkapta örökségét (1–48), Józsué is megkapta a neki járó részt. Igen, annak is jár valami, aki a nép élén fáradozott, felelősséget vállalt, erősítve és bátorítva övéit (49–51).

– Pontosabban fogalmazva: senkinek semmi nem jár, mert mindannyian csak „haszontalan szolgák” vagyunk, és azt tesszük, ami a kötelességünk (Lukács 17,10). Mégis, milyen kegyelmes az Isten, hogy nem feledkezik el népének elöljáróiról sem: kegyelem, hogy minden méltatlanságuk ellenére, egy időszakban vezethették az Isten rájuk bízott nyáját; kegyelem az is, hogy ezt az Úr áldásával, „sikerrel” tehették; és bizony kegyelem az is, hogy valami rész még nekik is jut az e-világi örökségből.

– Józsué azonban csak akkor kapta meg az övét, amikor a többiek már mind hozzájutottak a részükhöz. Józsué része saját törzsének, Efraimnak zord, terméketlen, hegyes részére esett, ahol felépítette városát és abban lakott. Józsué legutoljára kapott részt, és nem a „legszebbet” kapta. Isten népe és Isten gyermeke a zord területet is otthonossá teszi krisztusi, szorgos szeretetével. Fontos, hogy ebben a világban is legyen részünk, otthonunk, ahol megnyugodhatunk, hitben és lélekben erőt gyűjthetünk, és ahol felkészülhetünk az „elmenetelre”.

Efezus 4,17–32