Isten szeretete túlmutat az emberi logikán. Isten krisztusi szeretete túlmutat a „korrekt teológiai” tételeken, valamint az igazságosan jogos és halálos beszorítottságon is.

– Aj városának legyőzése és annak leírt eseménysora, mint Józsué könyvében sok hasonló, csak Jézus Krisztusra tekintve érthető helyesen, akiben Istenünk a teljes kijelentéssel ajándékozott meg bennünket. Most nagyhéten – éppen nagypénteken – ez az értelemzés nemcsak fontos, nemcsak kívánatos, hanem áldottan szükséges is.

Aj városának elfoglalása mutatja, hogy Isten nagyon szereti népét, engedelmességre vezeti őket, intésében is tisztogatja őket, és győzelemre segíti ügyüket.

– Ez a történet azonban csak szűk keresztmetszete Isten akaratának. A fenti tételek krisztusi értelmezése tehát ekként hangzik: Az egyetlen engedelmes élet; – Jézus Krisztus élete. Ő az, akit Isten megbüntetett az emberiség minden engedetlenségéért, hogy a világon könyörülhessen (János 3,16). Soha ne felejtsük el, hogy Isten megváltó szeretete világméretű! Isten megbékéltette a világot önmagával, a Jézus Krisztusban (2Korinthus 5,17–21). Isten népe azért kapott áldást, győzelmet, hogy általa nyerjen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).

Józsué oltárt épített az Úrnak, hálát adva Aj városának legyőzéséért (30–31), majd felírta a mózesi törvényt erre az oltárra (32–33). Utána a mózesi törvény minden betűjét felolvasta a nép előtt; annak áldását és átkát egyaránt (34–35). A mi oltárunk a Golgota hegye, ahol Isten, Jézus Krisztusban elhordozta és levette rólunk a teljesíthetetlen törvény átkát, az örök elvárások átkát, a bűn és halál átkát; hogy áldottak legyünk és áldássá lehessünk!

Lukács 22,39–71

Szerző: refdunantul  2020.04.10. 04:00 komment

süti beállítások módosítása