– Ma – nagycsütörtökön – összegezzük azt, amit ebben a fejezetben olvastunk! Emberi logikával milyen „korrekt teológiai” tételeket állíthatunk fel, a rettenetes események alapján. Sok igemagyarázat is ugyanezt teszi ennél a résznél. Az engedetlen élet következménye vereség. Lám, Isten népe is vereséget szenvedett Aj városánál, Ákán bűne miatt (7,1–12). A vereség pedig csüggedést eredményez (1). Aztán a megtorolt bűn, Ákán megkövezése, majd az újbóli engedelmesség nyomán visszaáll a rend (7,10–26). Isten népe újból győzelmet arat (14–23), miközben igazodnak a pontos haditervhez, hadicselvetéshez (3–13), és utána lemészárolták az egész bűnös várost (24–29).

Döbbenetes jelenet ez: Aj városa lakóinak „…nincs módjuk se erre, se arra menekülni…” (20) Ez az emberlét; – Jézus Krisztus nélkül!

Isten szeretete azonban túlmutat az emberi logikán. Isten krisztusi szeretete túlmutat a „korrekt teológiai” tételeken, valamint az igazságosan jogos és halálos beszorítottságon is. Jézus Krisztusban van menekvés: megtöretett a kenyér és kiöntetett a bor (Máté 26,26–28). Ez a nagyheti események üzenete! Jézus Krisztusban örök, üdvösséges menedékünk van! Amilyen valóságos a kenyér és a bor az úrvacsora jegyeiben, ugyanolyan valóságos ez az isteni, megváltó szeretet.

Lukács 22,7–38

Szerző: refdunantul  2020.04.09. 04:00 komment

süti beállítások módosítása