Merjük ezt a nehéz szakaszt, a JÉZUS KRISZTUSRA TEKINTVE ÉRTELMEZNI, mint ahogy azt az egyházatyák magyarázták.

– 1. Istenünk kihoz bennünket a halálos veszedelemből, minden gyarlóságunk ellenére; szeretteinkkel együtt (22–23; 25). Ezt cselekedte velünk Isten, a Jézus Krisztusban; túllépve saját népe határait. Őnélküle azonban halálban vagyunk és kárt vall az életünk.

Amikor kihoztak bennünket a laktanyából, amikor leszereltünk a katonaságtól, akkor értettem meg először valamit igazán abból, hogy mit jelent, amikor az Úr „kihoz” bennünket… Kellet az a katonaság! Alázattal, rendet és fegyelmet tanulva jobban örülhettünk a szabadságnak és hasznosabban élhettünk azzal. Kellett a próbatétel, hogy leszerelve, fiatalként még telve reménységgel és „határtalansággal”, mégis tudjuk a határokat.

Az Úr kihozta a parázna, méltatlan, sajátjait eláruló Ráhábot és háza népét a bajból. Az Úr kihozza népét a szolgaságból, a próbatételekből. Az Úr kihoz a bűnből, a betegségből, a halálból, a gonosz hatalmából. Istenünk szabadító Úr, a Jézus Krisztusban.

– 2. Isten felperzseli a régit, mint Jerikót, hogy teljesen új jöjjön létre (2Korinthus 5,17). Jézus Krisztus nélkül „kardélre hányjuk” egymást. Ennek manapság sokféle, „kifinomult” formája van; de az „eredmény” ugyanaz. Jézus Krisztus nélkül avulás, pusztulás az ember állapota, vallástól és kultúrától függetlenül. Jézus Krisztus nélkül bántjuk és pusztítjuk egymást. Most ez rombolja le a másikét, holnap meg fordul a kocka. Isten, a feltámadott Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Ő életet akar. A régi „kardozásnak” vége! Őbenne vége! Aki mégis kardot ragad, az ítélet alatt van (24).

– 3. Isten leveszi rólunk az átkot, és megáld bennünket, hogy áldássá legyünk, a népek számára, a mai jerikóiak számára is! Ő nem számít fel nekünk vétket, Jézus Krisztus érdeméért (2Korinthus 5,19). Olyan ez, mint amikor fáradtan valamiért megbántom a Feleségemet, akit a legjobban szeretek. Majd bocsánatot kérve tőle, ő csak ennyit mond: – Nem számít! – és megölel. Jézus Krisztus nélkül azonban maradunk a hiábavalóság átka alatt. Rossz így élni! Isten azonban üdvösségesen jót készített nekünk, mindennél jobbat (Filippi 1,23). Isten nem Jerikó romjaira, nem a népek pusztulására, nem életünk széthullására építi fel az újat, hanem saját Fiában megmutatott szeretetére, mint örök és szilárd alapra (26). Az Úr örök szeretete mindenkor velünk van (27).

Lukács 21,29–38

Szerző: refdunantul  2020.04.07. 04:00 komment

süti beállítások módosítása