– Ha csak a puszta történet áll előttünk, akkor kétes események sora ez: egy parázna nő félelemből és érdekből átáll a zsidó kémek oldalára, és ezzel saját népe árulójává lesz, hogy aztán így biztosítsa a majdani, erősebb hódítók megérkezése után az életét, és családja életben maradását. Igen prózaiak, gyarlók, kegyetlenek az élet eseményei: ahol mindent a puszta érdekek vezérelnek, az anyagi és hatalmi viszonyok és alkuk mentén. Dermesztő és megrettentő, így pőrén látni „a világ sorát”.

– A legnagyobb nyomorúság azonban nem az, hogy a világ ilyen. Ennél sokkal nagyobb nyomorúság az, amikor az ember nem képes reménységgel, hittel tekinteni erre a világra, mint aminek van Ura és Gazdája. A legnagyobb kegyelmi ajándék a hit látása: amely ezt a pőre világot – annak minden tényszerű és letagadhatatlan gyarlósága ellenére is –, mégis a reménység ruhájába öltözteti. A hit látása képes minden eseményt azzal a bizonyossággal értékelni, hogy Isten az események Ura is, aki – az események pillanatnyi érthetetlensége és kínjai ellenére is (János 13,7) – azokat hívei javára fordítja majd (Ézsaiás 38,17). Ez az Isten, Jézus Krisztus Atyja, aki legyőzte a halált.

– Milyen lehetne az ember hit nélkül, mint csak valamiféle módon parázna? A korábban parázna Ráháb megkapta a hit látásának kegyelmi ajándékát (8–11). Ettől kezdve így szemlélte a világot, így élt, ekként cselekedett: nem érdekből, hanem hitből, persze örvendezve hite áldásainak, bevonva az áldások sorába családját is (12). A hit felöltözteti a pőre világot a reménység ruhájába; hogy végképpen bele ne kerüljünk a gyarlóságok darálójába; vagy bele ne keseredjünk abba, amit éppen látunk és tapasztalunk. A hit által felöltöztetett valóság az egyetlen létező valóság, az „objektív” valóság. „Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a parázna nő, amikor a kémeket békességgel befogadta.” (Zsidókhoz írt levél 11,31)

Lukács 20,41–47