FÁJ-E MÉG (MÁR) VALAKINEK AZ A KÁOSZ ÉS PUSZTÍTÁS, amivel az emberi bűn letarolja az Istentől kapott világot? Fáj-e, hogy emberileg senki és semmi nem tudja megakadályozni ezt a „vandalizmust”, mert lényegileg nem változik semmi, csak a tarolás módszerei változnak.

– 1. Fáj-e az a döbbenetes leírás, amit itt olvasunk erről a pusztításról? Tapasztaljuk-e ugyanezt, vagy szerintünk ez túlzás? Jól van minden úgy, ahogy van? Mindenki tobzódik, lihegi a magáét, sanyargatja a másikat, miközben sihederek sanyargatják a véneket, hitványak táncoltatják a világot (2–5), a nők már nem nők, hanem diktátorok (12), égbekiáltó igazságtalanság mindenütt (13–15), eközben mindenki hárítva teszi fel a kezét, és senki sem vállalja a tényleges felelősséget (6–7). Nyílt Sodoma az egész (9). A világ nyomorúsága Isten népének hitetlenségében koncentráltan tükröződik (8; 12).

– 2. A fájdalmas pusztítás oka az, hogy az Úr ellen fordultunk: az Ő dicsőségével szemben engedetlenek vagyunk. Minden nyomorúság, káosz és pusztulás oka csakis ez. Hiába akarjuk élvezni az életet mindenáron, előbb-utóbb láthatóan rossz dolgunk lesz (11), eltűnik minden támasz az életünkből (1). Mi lesz, ha egyszer összeomlik ez a nagyképű, nagyvárosi, bevásárlós, robotizált jólét: valójában semmihez sem értünk, ami a valóságos létfenntartás, és még imádkozni is elfelejtettünk. Idegenek vagyunk a földön egymás számára; és nem vagyunk otthon az „égben” sem. Persze: nem vagyunk jól, se szegényen, se gazdagon... Mégsem fáj még eléggé a letarolt szőlő…

– 3. Fáj-e még? Fáj-e már? Vigyázzunk, ezt a sötét képet nem én festettem, ezt az Ige festi, Isten tárja elénk. Megtérésre hív!

2Timóteus 4,1–5

314. dicséret