AZ ISTENTISZTELET FOLYTATÓDHAT-E AZ ÉLET ISTENTISZTELETÉBEN?

– 1. A próféta azt hangsúlyozza, hogy az istentisztelet, az Úr előtti ünnepek csak akkor kedvesek az Istennek (10–15), ha azok megszentelik a hétköznapokat, vagyis kihatnak az egymáshoz való viszonyainkra: megtisztulunk, eldobjuk a rosszat és tesszük az Istennek kedves jót, igazat, nem bántjuk egymást, távol kerül tőlünk minden erőszak, miközben oltalommal vesszük körül a rászorulót (16–17).

– 2. Kezdettől fogva (2Mózes 20,1–17), Jézus Krisztuson át (Máté 22,36–40), egészen az apostolig (Róma 12,1–2) ez az Isten egyértelmű akarata: az Isten- és emberszeretet egysége. Nyomorúságunk az a bűnös kényszer, hogy csak önmagunknak éljünk, ezért mindig oda kell menekülnünk az Úrhoz, hogy az Ő erejével felhatalmazva tudjuk észrevenni a másik embert, a közvetlen közelünkben, a ránk bízottak között.

– 3. Érdemes lenne végiggondolni, hogy mennyire elválik egymástól: hit és élet! Mennyi konfliktus és szeretetlenség terhel bennünket is, Isten népét? Ha saját köreinkben sem tudunk szeretni, hogyan tudnánk Krisztus szeretetét képviselni egy erőszakos, irgalmatlan, erkölcstelen világban? (10) Van-e erőnk és felhatalmazásunk a krisztusi szeretet kockázatát vállalni egy olyan világban, ahol az állatokhoz hasonlóan, látszólag az erősebb a győztes és túlélő?

– 4. Sok itt még a kérdés! De az Igéből következő isteni akarat és parancs egyértelmű. Kell az istentisztelet, kell az ünnep, hogy legalább arra rádöbbenjünk, milyen fogyatékos és ellentmondásos az életünk. A „templombajárás” soha nem lesz üres szokássá, mert ott mindig cselekszik az Úr! De nekünk megváltás kell, Jézus Krisztus kell! Az Ő újjászülő irgalma nélkül nincs érdemi változás.

2Timóteus 2,14–18

306. dicséret