A megtérés mindig az a kegyelmi állapot, amikor egy ember, vagy egy nép az Úrhoz fordulhat; ahhoz az Úrhoz: aki megsebez, de meg is gyógyít; aki a haláltól is megvált bennünket; akinek üdvözítő eljövetele, áldó velünk-léte biztos, mint a hajnalhasadás (1–3).

Aki megtért, az egyetlen gyógyító, megváltó, biztosan vele lévő Urához fordult. Olyan fordulat ez, mint amikor az ember egy utazás során hosszú ideig távolodik és csak távolodik az otthonától; egyszer azonban gyökeresen megváltozik az irány, elindul haza, hazatér. Sok „szépet” látott távol, sok „élményt” tapasztalt; de hazatérve látja meg igazán, hogy a legjobb, a legszebb, a legbiztonságosabb otthon lenni, az Úrnál, az Úrban. Odahaza hálát ad az ember, mert akkor fogja fel igazán, hogy mennyi veszélynek volt kitéve az út ideje alatt, távol az otthontól.

– Aki nem tapasztalja ezt a hálát, biztonságot, a megérkezés nyugalmát, amikor visszatalálhatott az Úrhoz; aki továbbra is nyugtalan, elvágyódik; annak a megtérése csak múló hangulat volt, érzelmi fellángolás, gyarló emberi kaland, egy próba a sok közül. Sok ilyen „megtértünk” van… Az ilyen megtérés reggeli harmathoz hasonlít: hamar elillan (4). A hívő embernek lehet, hogy nyugta nincs, de nyugalma van! Így értelmezzük a megtért ember nyugalmát.

Aki nem az Isten megnyert irgalmát adja tovább, hanem irgalmatlan embertársához, az sem fordult igazán az Úrhoz. Istentisztelet és emberszeretet teljes egysége a valódi megtérés gyümölcse. Ahol Isten népének tagjai irgalmatlanul viselkednek egymással is, ott a megtérés csak szép szólam. Márpedig tömérdek irgalmatlanság vesz körül bennünket. Most ne magyarázzuk túl ezt a gyönyörű Igét, mert éppen abban veszti el erejét. Egyszerűen csodálkozzunk rá az Ige igazságára: irgalmasságra van szükség és nem áldozatra; az irgalmasság az igaz istentisztelet (6; Máté 9,13). Jézus Krisztus egyszeri, tökéletes áldozata is csak erre indíthat minket. Hát nem ez lenne az egyetlen megoldás?! Persze könnyebb beáldozni egymást bármiféle igazságokért, tanokért, eszmékért, önmagunkért; mint irgalmasan szeretni. Ez azonban a halál útja, és nem az életé. Megtéretlenül mindig magunkat képviseljük, még Istent emlegetve is, ezért folyton irgalmatlanok vagyunk! (6–11)

A megtért ember boldog, hogy Isten irgalmából újból hazatérhetett biztonságos otthonába, ezért otthon, és bármely küldetésben csakis ezt az irgalmat adja tovább.

1Timóteus 2

504. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.30. 04:00