– Áldott bizonyságtétel ez az Ószövetségben az örök életről. Olyan ez a néhány igevers, mint napfelkelte a halál árnyékának völgyében (Lukács 1,78), átívelő híd a túlpartra. Előttem van egy délnyugat-európai főváros: hatalmas híd ível át a széles tölcsértorkolattal óceánba ömlő folyó felett, ahol az áldó Krisztus tekint le ránk.

Ha nincs híd, akkor beszorítottan élek az egyik oldalon (12,5). Akkor csak szélsőséges lehetek, mindig kibillen a mérleg, és az mindig magam felé billen: a magam gondolata, érdeke, igaza, kegyessége… Nyomorúságos idők ezek (1). Olyanok, mint Dániel idejében voltak. Olyanok, mint ma. Olyanok, mint mindig lesznek, híd nélkül, élő hit nélkül, üdvösséges reménység nélkül, Jézus Krisztus nélkül: gyalázatosak, utálatosak, halálosak, kárhozatosak (2). Ezek a mai igeszakasz kijelentései, nem valami egyéni rosszkedv termékei.

Ha van híd, akkor a „kijelölt oldalam” is megtelik reménységgel, „szabadsággal”, tágassággal. Isten, népe mellé áll, hívei mellé, mellénk. Ő küld angyalt, követet, emberi eszközt, „Míkáélt”, aki által megerősít és megment. Ő elküldte Jézus Krisztust érettünk (János 3,16). Úgy élünk itt, hogy látjuk a hidat, reménységgel a túlpartot, az átmenetelt, miközben másokat is, mint a kivilágított híd, az életre, az örök életre, az igazságra vezethetünk; – nem a mi igazságunkra, hanem Krisztuséra (3). Az élet könyvében vagyunk, ezért a nyomorúság megerősít a bizonyosságunkban. Sokan vagyunk ilyenek (2). Kik ezek, mennyien vannak, mi lesz a többiekkel? Ne számolgassunk, ez nem a mi dolgunk, hanem bízzunk az Úrban! (János 5,28; Cselekedetek 1,7) Tekintsünk a hídra, tartsunk a híd felé, amely „kitágítja” az életet, és átvezet a „túlpartra”!

1Thesszalonika 5,12–28

484. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.22. 04:00