– Dániel könyve olyan korban íródott, Antiokhosz uralma alatt (Kr. e. 175–164), amikor nem a zsidó nép ment fogságba, hanem a fogság jött a saját hazájukba. Antiokhosz sok szent könyvet megsemmisített, a görög istenek tiszteletét akarta bevezetni a zsidók között, betiltotta az áldozatokat, és „iszonyatos” bálványt helyezett el a szentélyben: Zeusz oltárát (27). Dániel próféta jelene: a válság mélypontja (Kr. e. 167).

– Ma is válságban vagyunk. Másként, mint Dániel próféta idejében. Dániel korában még az jelentett szenvedést és próbatételt, ha a nép hitét, közösségi istentiszteletét bántás érte. Ma, egy jóléti, egyént kiemelő korban az jelent próbatételt, ha saját élet-élvezetinket éri korlátozás, anyagi lecsúszás, betegség, váratlan esemény. Nem a jóléttel van baj, nem is azzal, hogy figyelhetünk az egyes emberre is, hiszen az Úr az élet, a bőség és az egyes ember Istene is. Az a baj, és egyben az ember legnagyobb nyomorúsága, hogy a jólét gőgössé, hitetlenné, hűtlenné tesz.

– Dániel látomásának részletes elemzése most túlfeszítené a kereteket. A látomás lényegi kérdése ez: meddig tart a próbatétel? Mikor ér véget a hitszegés, mikor szűnik meg a vétek, mikor nyer engesztelést a bűn, és mikor érkezik el végre hozzánk az örökké tartó igazság?  (24) Ma már nem is kérdések ezek? Pedig mindenkor ezek az ember igazi kérdései, és addig ember az ember, amíg ezeket a kérdéseket fel meri tenni. Hitben jár az, aki ezt imádkozva teszi fel, az Úr előtt. Az ilyen ember megváltásért, az Úr segítségéért, Krisztusért kiált (26). Nem hiába kiáltunk! Velünk az Isten! (Máté 1,23)

1Thesszalonika 4,1–8

155. dicséret