– Dánielt megrémítették látomásai, gondolatai, arca belesápadt. De amikor felvilágosítást kért és kapott azok jelentéséről, akkor a magyarázatot eszében tartotta. Valóban, joggal rémülnénk meg és sápadnánk el, tapasztalva a világban uralkodó sokféle hatalmasságot és nyomorúságot, látva a világ sorát, benne a magunkét is (15–16).

Honnan kapunk magyarázatot, megnyugtató választ a körülöttünk viharzó események menetére, a „miértekre”, a történelem, az élet, az egyes ember nagy kérdéseire? Hogyan értsük és éljük meg a nagy fordulatokat, amikor egy-egy „királyság” az egész földet bekebelezi (23), sokakat elhitet, megváltoztat alapvető ünnepeket, törvényeket, összezúz eddigi értékeket, az Isten népét üldözi, és halálos káoszt teremt? (23–25). Adatik-e magyarázat, létezik-e megnyugtató válasz? Ha minket még elkerültek a nagy bajok, adjunk hálát a kegyelemért, a szenvedőkre nézve imádkozzunk erőért és hitért. Persze az sem mindegy: hova, kihez fordulunk a válaszért!

– Dániel a mennyei világ követétől kapja a látottak magyarázatát, vagyis a válasz nem az embertől, hanem az Úrtól érkezik (16). Az emberi válaszok elégtelenek. Viszont az Úr válasza üdvösséges, megnyugtató, örök megoldást jelent. Eljön az Úr, Őelőtte borul le egykor engedelmesen minden hatalom (27), az Úr pedig igazságot szolgáltat az övéinek (22). Azt soha ne mondjam, hogy a másik ember nem az Úré! Elégedjek meg azzal a kegyelmi állapottal, hogy én bizonyosan az Úré vagyok, és a másikra is így tekintek, az ő hitéért is könyörgök, Isten eszközeként teszek valamit. 

– Hol van a válasz? Aki naponta olvassa, tanulmányozza, ízlelgeti Isten Igéjét, abban gyönyörködve, annak ez minden nap örömöt, reménységet ajándékoz; – miközben az egyes, számunkra fontossá, üzenetté lett Igéket hordozzuk magunkban. Amikor elsápadnánk, mindig megszólal, adatik egy „elmentett Ige”, mint Isten szava, magyarázata, megnyugtató, üdvösséges válasza. Isten magyarázatát, üzenetét tartsuk az eszünkben, ne a puszta eseményeket! (28)

1Thesszalonika 2,13–16

346. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.14. 04:00