– Szíven csap, amikor hazaérve döbbenten látjuk, hogy kiraboltak bennünket. Nem is az fáj igazán, hogy elvitték az értékeinket, hanem inkább az, hogy legszemélyesebb dolgainkat törték össze, a legintimebb tereinkben dúltak idegen kezek, és odáig merészkedtek, ameddig csak nagyon keveseket, vagy akár senkit sem engednénk. Az fáj, hogy „megszentségtelenítették” az otthonunkat!
– Amikor Dánielt és társait Babilonba hurcolták, Kr. e. 604 körül, akkor a legnagyobb próbatétel ideje kezdődött. Idegenek hatoltak be a templomba, idegen kezek ragadták meg a szent edényeket. Idegenek hurcolták el Isten népének egy részét, köztük fiatalokat, így Dánielt és barátait is. Babilónia később visszatért: Kr. e. 587-ben lerombolták a templomot és Jeruzsálem városát.
– Dániel és társai az idegenben tisztelettudók, engedelmesek, együttműködők voltak; de mindvégig hűségesek Istenükhöz, hitükhöz, népükhöz és örökségükhöz. Ez a hűség hiszi, hogy az Isten „idegenben” is Isten, így népe ott is az Úr kezében van. Ez a hűség „rugalmas”. De ez a hűség egy határon túl határozott nemet merészel mondani arra, ami ellenkezik Ura követésével. Akit egyszer kiraboltak, az még nagyobb odafigyeléssel, hűséggel, elszántsággal védi azt, ami az övé, amit az Úr őneki adott, amit őrá bízott.
Kolossé 1,9–23
392. dicséret