Pál, viszontagságok között, de RÓMÁBA ÉRKEZHETETT az Úr kegyelméből (14). Rómában akkor már volt gyülekezet. Az ottani testvérek az apostol elé siettek (15).

– 1. Ekkor Lukács, nagyon őszintén „elszólja” magát. Áldott legyen az Isten, hogy a Bibliában van bőven emberi hang, „vox humana”. Isten Lelke ezeket is felhasználja, üzenetté formálja.

– 2. Pál hálát adott, újra megtelt bizakodással, ahogy megérkezve, meglátta a római testvéreket. Lukács végig Pál mellett volt, a hajótörés idején is. Lukács többet tudott Pálról, mint bárki más. Nyilván látta Pál emberi arcát is: azt, amikor az apostol is elszomorodott, esetleg elcsüggedt, és a bizakodás is halványult benne. Pál nem egy „hívő gép” volt, nem is egy isten, nem is egy mitikus hős volt, hanem Pál ember volt. Ő is elgyengült, elerőtlenedett, hitében is meggyengülhetett a próbatételek során. Hiszen az telik meg újra bizakodással, akit a viszontagságok idején majdnem elhagyott a remény.

– 3. Éppen ezért fontos ez az üzenet, mert ennek ellenére Pál a saját gyengeségét, félelmeit, bizakodásának törékenységét az Úr elé tette le, nem mutatta ki azokat másoknak. Hiszen küldetése az volt, hogy másokat erősítsen, biztasson a hajón, a feltámadott Jézus Krisztus evangéliumával.

– 4. Ez az, amit kegyelmi állapotnak nevezünk, vagyis amikor már nem mi, hanem az Isten ereje tart meg bennünket a halálig való hűségben. Még akkor is, amikor a mi szívünk már elhagyott bennünket, szívünknek, életünknek kősziklája akkor is az Úr marad. Őelőtte lehetünk gyengék, de az ügy érdekében az Úr nem engedi, hogy ezt mások is észrevegyék rajtunk. Ez nem képmutatás. Ez kegyelmi állapot. „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsoltárok 73,26)

Prédikátor 11,9–12,8

33. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.10.11. 04:00