– Pál itt leírt útvonala a második missziói út végét, majd a harmadik út kezdetét tömören jelzi: Korinthus, Efezus, Cézárea, Jeruzsálem, Antiókhia; majd a harmadik missziói út kezdete, Galácia és Frígia gyülekezeteit végigjárva újra Efezus (18–23). Többezer kilométer, az akkori viszonyok között, 52-53-ban, gondozva a már növekedőket és felkeresni az Isten által készített új életeket.

– Az efezusiak kérték Pált, hogy maradjon ott (20), de az apostol ezt az Úr akaratára bízta, és most ment tovább (21). Otthagyta azonban Akvillát és Priszcillát, mint „hitbéli háttérmunkásait”, azzal a reménységgel, hogy az Úr még visszaengedi ide (26).

– Pontosan ez a szolgálatunknak lényege: üdvbizonyossággal, tehát mindenkor reménységgel és örömmel tenni a dolgunkat; Isten akaratára bízni minden eseményt és eredményt; megbízható háttérmunkások és nem életveszélyes vetélytársak között munkálkodva; valamint komoly, láthatóan is kegyes felelősséggel hirdetni az Urat mindenhol, zsidóknak és görögöknek egyaránt (1Korinthus 9,22). Pál – itt szűkszavúan említett – fogadalmáról (18) hosszú oldalakat írtak már, de a lényege csakis ez: az üdvbizonyosságból fakadó reményteli hit és szolgálat minden nép között, az ő számukra is látható és hiteles módon jelenik meg.

*

Az apostol Efezus keleti kikötőjében, Kenkreában megnyíratta a fejét, mert letelt a názír fogadalma, amit az európai földrészen tartott. Pál bort és részegítő italt nem ivott, ezalatt nem nyiratkozott, és talán azért sietett „fel” Jeruzsálembe (22), hogy az ehhez kapcsolódó áldozatot is bemutassa.

Mások szerint Pál igazából ezzel a nyiratkozással kezdte a fogadalmát, ahogy belépett az idegen európai földről Kis-Ázsiába. Mire pedig Jeruzsálembe ért, befejeződött a fogadalma, és bemutathatta az áldozatot.

Ez a szűkszavúan „idevetett” külső fogadalom sok találgatásra adott okot. Tanulmányokat írtak róla.

Az apostol esetében ez talán azt jelenti, hogy zsidóknak zsidóvá lett (1Korinthus 9,20), gondolva zsidókeresztyének testvéreire, külsőleg megtartva a törvény bizonyos előírásait (21,23–24).

Fontosabb ennél az, hogy az apostol az első európai útján komolyan kérte az Úr megtartó és áldást ajándékozó kegyelmét.

A kegyességnek mindig vannak külső jelei is.

Nem gondoljuk ezekről, hogy üdvszerzők, de azt valljuk, hogy nehéz egy mértéktelen és gátlástalan embert hívőnek gondolni; mint ahogy többnyire nem is az.

2Krónikák 23

270. dicséret