– Korinthus az ókor modern városa, hiszen itt „minden van”, szabadon együtt, sokféle nép közösségében: hatalom, pénz, erőszak, de jogi szabályozás is; vallások sokasága, misztika, babona, züllöttség; dúsgazdagok, nyomorgó szegények és kétharmad rabszolga. Lehet itt remény, bármit is hirdetni, ami nem egy lesz a megszámlálhatatlanul sok között?

– Pál apostolt biztatja az Úr, hogy ne féljen ebben a városban, mert Ő vele van, és Őneki sok népe van itt. Az Úr látja, amit mi nem; ismeri azokat, akiknek mi esélyt sem adnánk (10). A zsinagógában ellent álltak, szidalmazták Pált, de a zsinagóga vezetője megtért egész háza népével (8). Az Úr adott Pál mellé testvéreket Korinthusban is: Akvilát és Priszcillát, akiknél dolgozott, mint sátorkészítő (2–3); Titusz Jusztuszt, akinél Korinthusban lakott (7); aztán Szószthenészt is (1Korinthus 1,1), aki szintén zsinagógai elöljáró volt, és akit tehetetlen dühükben megvertek a zsidók, mert Gallió helytartó, okos jogászként, nem avatkozott vallási belügyekbe (12–17).

Mi a sok? Ez nem számok függvénye. Pont annyian hittek ebben a sokszínű, nagy városban, ami elég volt ahhoz, hogy Pál kitartson másfél évig (11), és hirdesse az Igét, bizonyságot tegyen Jézus Krisztusról (5). Sokat kaptunk mi is az Úrtól! Sokat bízott ránk! Vegyük észre ezt! És ne felejtsük el, Istennek sokkal több népe van a városunkban, mint amit mi testi szemeinkkel látunk, vagy okos teológiánkkal meghatározunk.

2Krónikák 22

120. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.09.11. 04:00