Kezdetektől fogva EZ A KÍSÉRTŐ LEGNAGYOBB TÁMADÁSA a keresztyénség történetében: mi ülünk az Isten helyébe, mi mondjuk meg, ki üdvözülhet.

– 1. Mivel gyökereink, személyiségünk, múltunk, kulturális meghatározottságunk különböző „kereteiben” szólít meg bennünket az Úr; ezeket továbbhordozzuk magunkkal. Így a Jézus Krisztusba vetett hitünket is ezekben a keretekben éljük meg. Ezért adott a kísértés, hogy a másiktól is elvárjuk: ő is úgy élje meg a Jézus Krisztusba vetett hitét, mint mi.

– 2. Ennek nyomán feltételeket támasztunk az üdvösség kapcsán másoknak: ha ezt és ezt teszitek, akkor üdvözülhettek. Ezért parancsolták a zsidókeresztyének a görög testvéreknek, először legyenek zsidóvá, hogy keresztyének lehessenek. – Ha körülmetélkedtek, ha megtartjátok a mózesi törvényt és a hagyományainkat; ha oda tartoztok, ahová mi; ha úgy értitek a Bibliát, mint mi; ha úgy imádkoztok, mint mi…; majd akkor üdvözülhettek! (1; 5) – Ezzel gyötörjük egymást ma is, az Isten helyére merészkedve.

– 3. Aztán azonnal indulnak a viták (2), a szakadások (5), minden szinten az Isten népének közösségében is; – és „kacag” a gonosz.

– 4. Az Úr kegyelme újjászül; – vagyis földi életünk kereteiben szólít meg, de az üdvösség tekintetében ki is szólít bennünket ezekből a keretekből, illetve ezeket a korábbi kereteket szétfeszíti, megtisztítja, felülírja mennyei tartalommal. A bőrömből nem bújhatok ki, de Jézus Krisztust hordozza az életem, tekintetem, korábban vibráló énem…

2Krónikák 10

60. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.08.30. 04:00