Pált megkövezték. Azt hitték ellenségei, hogy meghalt. De Pál felkelt, életben maradt. Még megőrizte őt az Úr, hogy hirdethesse az evangéliumot (19–21). Így tért vissza Pál és Barnabás a korábbi városokba, hogy az ottani tanítványokat bátorítsák, erősítsék a hitben (22–25). Ez a VISSZATÉRŐ GONDOZÁS fontos.

– 1. De nemcsak erről „az okos misszió-technikai elemről” van itt szó, hanem sokkal többről.

– 2. Erősíteni kell egymást a hitben, hiszen sok nyomorúságon át vezet az út, míg megérkezünk az Úr színe elé (22). Itt konkrétan azokról a nyomorúságokról van szó, amelyeket az Úr ügyéért szenvedünk el, hitvalló szilárdsággal és alázattal. Pált megkövezték, és még mi mindent kellett átélnie (2Korinthus 11,23–33). Fogalmunk sincs ezekről nekünk, jóléti keresztyéneknek.

– 3. Ugyanakkor szükségünk van arra, hogy bátorítsuk egymást az emberlét puszta nyomorúságaiban (22). Ne becsüljük le ezeket a szenvedéseket, amelyek igen összetettek. Egy magába révedő tekintetet kaptam el, véletlenül. Az arcot ismertem harmincöt évvel ezelőtt is. Közben eltelt az idő, és az emberlét minden bánata, csalódása, kérdése, ellentmondása, végessége „önfeledten” tükröződött ezen a tekinteten. Most nem is részletezem a jóléti ember életének „összetett ürességével” kapcsolatos szenvedést! Ezek a „hasadt” emberlét nyomorúságainak csak önkényesen kiragadott példái. Ezekben is szükségünk van bátorításra. Amikor bátorítjuk egymást, az Isten eszközei vagyunk, akár tudjuk azt, akár nem…

– 4. Hitben tudjuk, nem szenvedés az élet, sem emberként, sem Krisztus követeként! Sőt, a gondtalan öröm pillanatai is adatnak nekünk, mert nem csak azért élhetünk, hogy hirdessük az evangéliumot és gyötrődjünk azért. De csakis Jézus Krisztus evangéliuma, annak szolgálata lehet az örömteli tapasztalat egyedüli forrása.

2Krónikák 9

45. zsoltár