AZ ÜLDÖZTETÉSRŐL 2.

– 1. A mi Urunk szabadulást ad az üldöztetésből.

Pétert megszabadította Isten a börtönből, csodás szabadítással (6–19).

Isten ma is tesz csodát. Az is csoda, hogy erőtlen hitünk, jóléti hitetlenségünk ellenére megtart bennünket.

Ha adott helyzetben nem tapasztaljuk meg a konkrét szabadulást, akkor is tudjuk, hogy Ő már szabadítást adott az Úr Jézus Krisztusban.

– 2. Az üldöztetések elszenvedése közben is tudjuk, hogy bármiként alakul is földi sorsunk, mindez hitünk megerősödését ajándékozza nekünk.

A keresztyén ember nem önmegvalósító, hanem önmegtagadó, ugyanakkor sohasem önfeladó, hanem mindig hitvalló.

Ennek következményeit vállaljuk. Noha nem szeretünk szenvedni. Szenvedni nem jó. Beteg ember az, aki szeret szenvedni. Ezért nem keressük a szenvedést, még Jézus Krisztus ügyéért sem, de ha Isten megpróbál bennünket az Ő ügyéért, akkor azt elfogadjuk az Ő kezéből, és hisszük, hogy Urunk nem próbál bennünket erőnk felett.

– 3. Az üldöztetések közben valljuk, hogy Jézus Krisztus egyetlenegy, tökéletes áldozata mindenre elégséges (1Korinthus 13,10; Zsidókhoz írt levél 7,28).

Ezért mi nemcsak önmagunknak élünk, hanem a ránk bízottakért is.

Ezért merünk áldozatot hozni a másikért, noha nem kell magunkat feláldozni másokért.

A rendkívüli helyzetekben pedig, ha „önfeláldozásra” lenne szükség, a Krisztus ügyének képviseletében, akkor ehhez is megkapjuk a hitet és az erőt.

2Krónikák 1,1–17

269. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.08.21. 04:00