– István beszéde először az Úr szabadító tetteit sorolta fel, amelynek példái: Ábrahám, József, Mózes.

Ábrahám és utódai kezdetben szolgaként éltek az Ígéret földjén, de az Úr megígérte, hogy megszabadítja őket a környező népektől, és ők ott imádhatják az Istent (1–7).

Józsefet kiszabadította Isten abból a kútból, ahová testvéreinek irigy dühe vetette. Majd felemelte őt az Isten Egyiptomban, hogy aztán József szabadíthassa meg odahaza éhező, és Egyiptomba élelemért menekülő családját (8–16).

Mózest elhívta az Úr – azt a Mózest, akit saját atyjafiai irigységből elzavartak (17–34) –, hogy kiszabadítsa népét Egyiptomból (35). Isten szabadító szeretetének jele volt, hogy az Úr szövetséget kötött népével, kihozta őket a szolgaság „Egyiptomából”, és odaajándékozta nekik Isten országának rendjét, Isten üdvözítő akaratának dokumentumát, a Tízparancsolatot (37–38).

– István beszéde hirdeti: Szabadító Istenünk van! (10; 34) Az Úr szabadító szeretettel szereti népét, ennek kézzelfogható jeleit adta nekünk: legvégül egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban (52–53).

– Milyen döbbenetes, hogy Ábrahámtól kezdve, Józsefen és Mózesen át, mind a mai napig, ellent állunk ennek a szeretetnek (51), és ezért ki vagyunk szolgáltatva mindenféle gyarlóságnak. Ezek tények, ilyenek vagyunk, ilyen ez a világ! (39–43)

– Megváltás kell! Szabadíts meg, Urunk! Köszönjük, hogy ellenállhatatlan a Te kegyelmed, néped életében!

Szerző: refdunantul  2019.08.03. 04:00