– Péter és János írástudatlan, iskolázatlan emberek voltak; egyszerű, szegény halászok. Ez önmagában nem érdem. Világosabban mondom: nem érdem, ha valaki a társadalom peremén van. Nem érthetünk egyet azzal, hogy a „szegénynek mindig igaza van”. Mint ahogy az sem érdem, ha valaki „írástudó” és iskolázott, ezáltal „többre” vihette. Iskolázott és iskolázatlan ember, önmagában egyként képes elviselhetetlen lenni, sok keservet okozva a másiknak.

Mitől lesz „több” az ember? Nem a tehetsége és lehetőségei által lesz „többé” valaki. De nem is azáltal, hogy a neki adatott bármilyen tehetséget és lehetőségeket nem ismeri fel, így talentumait elásva (Máté 25,25), a másikat okolja saját pereméletéért, és keseregve várja, hogy segítsenek rajta… Nem attól lesz „több” az ember, hogy mire jutott, vagy mire nem jutott ebben a világban. Ha valamire jutottunk, az fontos „ráadás”, áldás; – de nem ez tesz „többé”.

Mitől lesz „több” az ember? Attól, hogy hitben követheti, bátran hirdetheti és szolgálhatja a világ Megváltóját. Az ilyen ember hálával fogadja a földi áldásokat az Úr kezéből. De az ilyen ember mindig tudja: minden elmúlik! Csak az marad meg, amit az Úr követésében, önzetlenül szóltunk és tettünk. Szegény Nagytanács! Ezek tanultak, hatalmuk volt, és mégis halálosan bizonytalanok. Nincs semmijük. Míg Péter és János tanulatlanok, és mégis bizonyosságuk van, amely mindenkor a feltámadott Úrról való tanúskodásra készteti őket (20). Urunk, add, hogy észrevegyük lehetőségeinket: tanuljunk, de ismereteinkhez adj bizonyosságot, maradandó, mennyei „többet”!

1Krónikák 4

267. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.07.26. 04:00