A VITA.

– 1. A vita palléroz, az érvek és ellenérvek ütköztetésében kölcsönösen tanulunk egymástól, miközben létrejöhet egy magasabb szintű tudás. Ezek a megbeszélések fontosak. A vita akkor lesz nyomorúságossá, amikor mögötte valójában öncélú magamutogatás és gyarló, önző érdekek lapulnak meg.

– 2. Továbbá: vannak olyan igazságok, amelyeket egy határon túl nem bocsátunk vitára. Jézus nem vitatkozott a farizeusokkal. Amikor kellett, akkor vita nélkül megfelelt nekik (12,17), de soha nem vitatkozott velük. A vitában a gyöngyöt disznók elé dobjuk (Máté 7,13); – noha a gyöngy csak a női szépség ékességeként ragyoghat; – Jézus Krisztus szava pedig csak a hit ékességeként. Jézus nem azért jött el erre a világra, hogy önmagát „mutogassa”; – ezért szavaival nem vitatkozott, hanem kijelentett; – csodatetteivel nem híressé akart lenni, hanem isteni jeleket adott nemzedékének, hogy Megváltójuk eljött értük. Ahol nem adatott hit, hogy szavait és tetteit befogadhassák, ott nem vitatkozott és nem tett csodát, hanem elment onnan (11–13).

– 3. Mit vitatkozhatnánk hitünk legdrágább kincseiről, Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet csodájáról? Ezeket hittel elfogadhatjuk, továbbadhatjuk, ezekből élhetünk (14–20). Netán vitatkozhatunk is ezekről? Ez estben nem marad más nekünk, csak a vita, miközben egyre bizonytalanabbak leszünk, végül nem értünk semmit (21). Ahol az alapokat szétbombázzák, összedől az épület.

5Mózes 28,1–26

193. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.06.14. 04:00