GADARA.

– 1. Nem akarjuk elismerni, mi modern, tudós emberek, hogy milyen valós ez a leírás, a gadarai megszállottról. Ma is a megszállottság ezernyi fajtájával küzdünk.

– 2. Most szembesüljünk magával a diagnózissal, anélkül, hogy szépítenénk azt. A sír, a halál árnyéka a „lakásunk”, éjjel és nappal (3–4). Semmivel sem lehet „megkötni”, lekötni, megnyugtatni bennünket (3): tele van az életünk pótcselekvésekkel vagy halálos, ön és közveszélyes magunkba zuhanásokkal (4). Indulatosságunkban törünk és zúzunk, és a nem látványos rombolás a veszélyes, vagyis az, amikor valaki olyan nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak látszik (4). Tele vagyunk szándékos pusztító gondolattal (13–14). De gyakran a legjobb szándékunk és önzetlennek feltüntetett „köz-buzgóságunk” is merő önzés.

– 3. Jézus Krisztusra pedig az elsők között mondunk nemet, zsigerből; – miközben ezernyi más megoldás előtt hajbókolunk, kezdve azzal, hogy be nem ismernénk ezt az állapotunkat (6–7). Nem! Ez túl sötét kép rólunk! A gadaraiak földje ezért mindig az elhallgatott „túlpart” marad (1).

– 4. De jó, hogy Jézus Krisztus hatalma és irgalma ennek ellenére meglátogatta a gadaraiak földjét! (1) Jézus meggyógyít! Ebben a világban még gyötörhetnek ártó „hatalmak”, de már nem ezek uralkodnak felettünk. A hívő ember is sok mindennel küszködhet, ebben a világban, de akkor is más ország tagja! A hívő ember észhez tért, megtért, megtisztult, és hirdeti az Úr hatalmas szabadítását (15–20).

5Mózes 18

470. dicséret