A ZARÁNDOK.
– 1. A zarándok útja (1) hosszú, fárasztó, bizonytalan, veszélyes, fenyegető. Jön a síkságról, a puszta felől, aztán készül „megmászni” a hegyi utakat, a jeruzsálemi templom felé. „Felfelé” kell menni, a templom felé. Ugyan a hegyek között sok a váratlan történés, hamis istenek oltárai, vadállatok, rablók, ki tudja, mi minden…
– 2. Aggódik a zarándok, mi tagadás. Szemeit a hegyekre emeli, és riadtan kérdezi: Honnan jön a segítsége? (2)
– 3. De a zarándok éppen attól zarándok, hogy nemcsak aggódik, hanem imádkozik is, ennek nyomán bizonyossággal halad, hiszen segítsége van, Megváltója van, a teremtő és újjáteremtő Úr (2). Nem a nap és a hold, nem csillogó, de halott „teremtmények”, hanem az élő, feltámadott, örökkévaló Úr! (6) Ő megőrzi életünket a halálos bajtól, akkor is ha beleveszünk a bajba. Jártunkban-keltünkben is velünk van, de igazából a hitben őriz meg: ez a lényeg (7–8).
– 4. A zarándok éppen ezért hitvalló, úton van, az Úr útján, ezért akármekkora is a veszély, hitében nem tántorodik meg soha (3–4), miszerint lesz számára üdvözítő megérkezés.
János 16,4b–11
370. dicséret
Április 4. – A teljes igemagyarázat
(1) „Honnan jön segítségem?” (Zsoltárok 121)
Útnak indulni mindig izgalmas.
Nemrégiben Igét hirdettem egy református testvérem hamvai felett, aki festőművész feleségével együtt sok utat tett meg nyugdíjban.
Ekkor „éltek” igazán, örültek egymásnak, miközben felesége művészi pályája is kiteljesedhetett.
Az egész életében világhíres rajzfilmek háttereit festő művésznő alkotói élete kitört a hátterek fogságából.
Amikor útnak indultak hosszú utakra, ez a testvérem mindig listát készített a fiának: ha nem térnek haza, lássa, mi hol van, és ékes rendet hagyva maguk után, utaztak el.
Felesége előbb halt meg.
Amikor pedig ő került kórházba, ugyancsak elkészült a lista.
Sejtette, ez az utolsó út…
Készült.
– 1. A zarándok útja (1) hosszú, fárasztó, bizonytalan, veszélyes, fenyegető.
Jön a síkságról, a puszta felől, aztán készül „megmászni” a hegyi utakat, a jeruzsálemi templom felé.
„Felfelé” kell menni, a templom felé.
Ugyan a hegyek között sok a váratlan történés, hamis istenek oltárai, vadállatok, rablók, ki tudja, mi minden…
– 2. Aggódik a zarándok, mi tagadás.
Szemeit a hegyekre emeli, és riadtan kérdezi: Honnan jön a segítsége? (2)
– 3. De a zarándok éppen attól zarándok, hogy nemcsak aggódik, hanem imádkozik is, ennek nyomán bizonyossággal halad, hiszen segítsége van, Megváltója van, a teremtő és újjáteremtő Úr (2).
Nem a nap és a hold, nem csillogó, de halott „teremtmények”, hanem az élő, feltámadott, örökkévaló Úr! (6)
Ő megőrzi életünket a halálos bajtól, akkor is ha beleveszünk a bajba.
Jártunkban-keltünkben is velünk van, de igazából a hitben őriz meg: ez a lényeg (7–8).
– 4. A zarándok éppen ezért hitvalló, úton van, az Úr útján, ezért akármekkora is a veszély, hitében nem tántorodik meg soha (3–4), miszerint lesz számára üdvözítő megérkezés.
– Most, hogy „eltemettük” református testvéremet, nézem azt a gyönyörű „mesés” festményt, amelyet felsége hagyatékából nekem ajándékozott az örök útra készülő „listában”.
A mesteri akvarellben felfedezem a „Vuk” rajzfilm ecsetvonásait, a gyerekkoromat, az indulást; – de ennél többet, az Úr által garantált megérkezést.
