– 1. Dicsérjük az Urat, mint szolgái! Napkelettől napnyugtáig, vagyis az egész világon dicsértessék az Úr neve. Hiszen ezen a világon mindenki az Úr szolgája, az Úr küldötte. Életünknek csak ez adhat értelmet, hogy mint az Ő szolgái, a magunk helyén dicsérjük az Urat, és általunk áldott lesz az Úr neve nemzedékről-nemzedékre, mindörökké. Az ember nyomorúsága is éppen abban van, hogy a maga dicsőségére él, és önző módon tönkretesz mindent maga körül (1–2).

– 2. Dicsérjük az Urat magasztos felségéért! Az Úr magasan fölötte van minden népnek. Ravasz László írja: Az élő Isten nem egy népnek, hanem minden népnek, az egész világnak Istene, az Ő dicsősége túlhaladta a földet, nem fér el az égben, kinő a teremtett mindenségből (4–5).

– 3. Dicsérjük az Urat mélységes irgalmáért, aki a magasból aláhajol a legkisebbért és a legbűnösebbért is (János 3,16). Ő az, aki otthagyja a kilencvenkilencet az egyért (Lukács 15,4). Ő a nincstelenek, a szegények Istene is, de a gazdagoké is, akik nem is tudják, hogy milyen szemétdombon ülnek, és milyen meddő az életük. Isten megváltó szeretete tesz bennünket igazán „előkelőkké” (6–9).

János 14,7–11

228. dicséret

 

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A 113–118. zsoltárokat HALLÉL VAGY HALLELUJA ZSOLTÁROKNAK nevezték.

Ezekben a refrén így hangzik: Hallelu–Jah. Ez annyit jelent: Dicsérjétek az Urat (Jahvét)!

A három nagyünnepen, páska ünnepén, pünkösd ünnepén és lombsátrak ünnepén énekelét a zarándokok ezeket a zsoltárokat.

Szerző: refdunantul  2019.03.25. 04:00