ÁTOKZSOLTÁR.

– 1. Sokan próbálták enyhíteni a zsoltár átokmondásait, úgy magyarázva azt, hogy itt nem a zsoltáros átkozta benne ellenségeit, hanem ő csak idézi azt az átkot, amivel az ellenségei sújtották őt. Ez a magyarázat azonban nem támasztható alá semmivel, ez csak feltételezés.

– 2. Induljunk ki tehát abból, hogy előttünk van egy alattomosan megrágalmazott, halálosan megfenyegetett ember, akit megbetegített és tönkretett ellenségeinek szándéka, noha a zsoltár írója nem tett semmi rosszat megrágalmazóival szemben (2–5).

– 3. Ezért a zsoltáros, kétségbeesésében kifakad és döbbenetes átkokat szór megnyomorítóira (6–20). Ezek az átkot mindenestül az óember szavai, a gyarló test cselekedetei (Galata 5,19–21). Ugyanakkor mégis „megragadóan” őszinték ezek a sorok. Bizony lehetnek bennünk ilyen indulatok.

– 4. A zsoltáros azonban Isten elé viszi fájdalmát, az Úr előtt önti ki indulatát és nem ellenségei nyakába szórja azokat (4–5). Az Úr előtt megszabadulhatunk ezektől az indulatoktól, hiszen Ő az, aki magára vette az átkot, hogy mi imádkozhassunk ellenségeinkért (18; Máté 5,44).

János 13,21–30

200. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Első olvasásra megdöbbentő ez az átokzsoltár.

Olvasunk még ilyet a Bibliában (58,7; 69,23; 83,10), de a 109. zsoltár ezek közül is feltűnően kimagaslik indulatával.

Szerző: refdunantul  2019.03.21. 04:00