A fogságból hazatért papok és léviták nemcsak élettel, hanem ISTEN DICSÉRETÉVEL TÖLTÖTTÉK MEG A „FALAKAT”.

– 1. Isten magasztalása azt jelenti, hogy Őt Úrnak ismerjük el, és ezt megvalljuk. Istent, szabadító tetteiben ismerjük meg Úrként, de a magasztalás lényege éppen az, hogy szabadító tetteinek tapasztalata nélkül is Úrnak ismerjük el Őt (8); – a fogságban, a nyomorúságban is Úrnak valljuk Őt (Dániel 3,8).

– 2. Isten magasztalásának felelősei, nemcsak hivatalból, hanem elhívásból, hittel vezették az Úr magasztalását, hozzátartozóikkal együtt, egy közösségben. Isten magasztalása hivatalból és hitből hangzott fel általuk, ezért hiteles volt, és másokat is az Úr magasztalására indított.

– 3. Isten magasztalására nem az Istennek van szüksége, hanem nekünk, mert miközben magasztaljuk az Urat, erősödünk abban a reményteli bizonyosságban, hogy életünk nem gazdátlan. Ez a megváltó bizonyosság másokat is reménységre hangol és az Úr magasztalására hív.

– 4. Áldott az a család, az a közösség, az a nép, amely együtt tudja magasztalni az Urat.

János 12,27–33

Himnusz

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 4. Áldott az a család, az a közösség, az a nép, amely együtt tudja magasztalni az Urat.

Ez a magasztalás soha nem fellengzős, noha hitvalló, hanem a leborulás alázatából fakad, ezért soha nem lehet taszító, mások számára sem.

Ezt a magasztalást időnként el lehet hallgattatni, de soha nem lehet megszüntetni.

Szerző: refdunantul  2019.03.15. 04:00