A LOMBSÁTOR ÜNNEPE UTÁN, egy nap szünetet tartottak, majd ismét összegyűltek, közös bűnbánatra.

– 1. Ekkor elkülönültek az idegenektől, mert az ember, élete legfontosabb, legszentebb pillanataiban magában, szeretteivel, legfeljebb igaz testvéreinek közösségében akar lenni (2). Ritkán adatik ez meg.

– 2. Isten népe a nap egyik részében Isten törvényét olvasta (1–3). Ahol Isten Igéje, mint törvény szólal meg: – ott az vagy ellenállást vált ki; – vagy megtérésre késztet, így belátva bűneinket, megszomorodunk azokon. Ez nemcsak az egyes vétkek, Isten és emberek ellen elkövetett bűnök listájának töredelmes szívű belátása, megbánása, hanem felkiáltás az ember-lét nyomorúságában: Megváltóért.

– 3. Itt is ezt teszik. A szabadítás utáni kiáltás azonban a Szabadító Isten magasztalásává lesz. Boldog, aki a bűn ezerféle nyomorúságában is tudja, hogy szabadító Ura van. Isten népe áldotta szabadító Urát; – mégpedig úgy, hogy megénekelték az Úr szabadító tetteit, népük életének történetében (4–15). Hiszen, aki egykor cselekedett; – ma is cselekszik; – mert végérvényesen cselekedett érettünk a megváltó Jézus Krisztusban.

János 11,53–57

192. dicséret

 

Március 11. – A teljes igemagyarázat

 

(2) „…vallást tettek vétkeikről…” (Nehémiás 9,1–15)

 

A LOMBSÁTOR ÜNNEPE UTÁN, egy nap szünetet tartottak, majd ismét összegyűltek, közös bűnbánatra.

 

– 1. Ekkor elkülönültek az idegenektől, mert az ember, élete legfontosabb, legszentebb pillanataiban magában, szeretteivel, legfeljebb igaz testvéreinek közösségében akar lenni (2).

Ritkán adatik ez meg.

Sőt, épp a legfontosabb, legintimebb pillanatokat kíséri kíváncsi és idegen szemek parádéja.

Például ez történik akkor, amikor egy szerettünk nem mellettünk, hanem idegeneknek kiszolgáltatva hal meg.

Az elkülönülés: megerősödés a „sajátomban”, hogy szeretni és hinni tudjak mindenhol, mindenkor.

 

– 2. Isten népe a nap egyik részében Isten törvényét olvasta, majd a nap másik részében bűnbánatot tartott, zsákruhában, port hintve a fejükre (1–3).

Ahol Isten Igéje, mint törvény szólal meg: – ott az vagy ellenállást vált ki; – vagy megtérésre késztet, így belátva bűneinket, megszomorodunk azokon.

Ez nemcsak az egyes vétkek, Isten és emberek ellen elkövetett bűnök listájának töredelmes szívű belátása, megbánása, hanem felkiáltás az ember-lét nyomorúságában: Megváltóért.

 

– 3. Itt is ezt teszik.

A szabadítás utáni kiáltás azonban a Szabadító Isten magasztalásává lesz.

Boldog, aki a bűn ezerféle nyomorúságában is tudja, hogy szabadító Ura van.

Isten népe áldotta szabadító Urát; – mégpedig úgy, hogy megénekelték az Úr szabadító tetteit, népük életének történetében (4–15).

Hiszen, aki egykor cselekedett; – ma is cselekszik; – mert végérvényesen cselekedett érettünk a megváltó Jézus Krisztusban.

Szerző: refdunantul  2019.03.11. 04:00