ISTEN NÉPÉRŐL.

– 1. Az Isten népe vezetett nép. Isten népének szabadsága a vezetettségében van. Ahol a halál felé vezetnek, az kegyetlen, megváltás után kiáltó rabság, noha a „nagy szabadság” kezd ilyenné válni. Isten népét elhívott vezetők vezették, egy fejedelem és egy főpap, egy világi és egy lelki vezető, akik egy emberként, az Úrra figyelve irányították Isten népét. Ahol az Úrra figyelnek, ott ennek nyomán élet támad, épülés. Az épülés nemcsak építkezés, az önmagában pótcselekvés. Az épülés: hit, remény, szeretet és áldott szolgálat kapkodás és embertelen gürcölés nélkül (8–9).

– 2. Az Isten népe „templomos” nép. Első feladatuk a templom alapkövének elhelyezése, a templom újraépítése. A templom szent hely, egy darab menny ebben a világban, hirdetve azt, hogy Istenünk az örök élet tágasságába helyezte ezt a földi életet, így ez a földi élet is lehetne szebb... Az ószövetségi engesztelő áldozatok ezt a nagy ajándékot előlegezték meg (10).

– 3. Az Isten népe örvendező nép. Ez az örvendezés mindig Isten dicséretéből fakad, és nem emberi indulatból. Ez az öröm nem rajongó, de valós, maradandó öröm. Ez az öröm tud sírni is, mert ez az öröm megbecsüli az elődök által, az Úrtól kapott, mára eldobott ajándékokat; – de mégis reménységgel tekint a jövőbe (11–13).

János 7,25–30

489. dicséret