Gád és Rúben törzsének határán feküdt az igeszakaszunkban olvasható Hesbón városa, amely eredetileg Rúben törzsének öröksége lett volna. Hesbón városát azonban határvárosként Móáb (48,34), és Ammón is a magáénak tudta (3). Isten büntetése azonban nem ezekért éri el Ammónt, hanem azért, amiért a többi népet is, meg a saját népét is elérte ez a büntetés: – hiszen mindegyik nép elbizakodottan csak magával dicsekedett, saját kincseiben bízott, hitetlenül élt (4). Ez a bűn. Ennek konkrét megnyilvánulása, hogy minden négyzetméterért, minden fillérért, minden elismerésért ádáz harcot vívunk, nem engedünk, mint ahogy itt Hesbón városáért is folyamatosan viaskodtak egymással a közelben élő népek. Ezért feddi meg Isten az ammónitákat is. Áldás olvasni a hatodik versben a reményteli megoldást, Isten szavát: „De végre jóra fordítom Ammón fiainak a sorsát…” (6). Jézus Krisztusban történt meg ez a fordulat, aki megváltott bennünket, és aki örök helyet biztosított nekünk az Ő országában, ahol már nem kell „múlandó városokért” és kincsekért veszekedni. Addig azonban – valljuk meg őszintén – ebben a harcos világban nehezen értelmezhető Jézus Krisztus követése. A krisztusi embert ugyanis „megeszik” itt… Jöjj, Uram Jézus (Jelenések 22,20).

János 5,10–18

180. dicséret

 

Január 29. – A teljes igemagyarázat

(3) „Jajgassatok Hesbón miatt…” (Jeremiás 49,1–22)

A más népekre vonatkozó próféciák sora folytatódik itt Jeremiás könyvében.

Ezek a beszédek a 46–51. fejezetekben Egyiptomra, Móábra, Ammónra, Edómra, Arámra, az arab és perzsa területekre és Babilonra vonatkoznak.

 

Az ammóniak a Jordán folyótól keletre, és Móábtól északra laktak.

Ezek szövetségre léptek Júdával Babilon ellen, bár történelmük során a két nemzet általában szemben állt egymással.

Az ammóniak királya biztatta fel a dávidi utód Jismáélt Gedaljá helytartó megölésére, és ezzel teljesen tönkretette a még otthon maradt júdaiak erősödni kezdő életét (40,14–15).

 

Gád törzsének ősi területe, a Jordántól keletre, szomszédos volt az ammóniakkal.

Ezeket a gádi városokat már az asszír uralom idején bekebelezték az ammoniták.

Erre kérdez rá a próféta: – Miért vette birtokba Gádot Milkóm? Ugyanis Milkóm egy ammonita isten volt (1).

 

Gád és Rúben törzsének határán feküdt az igeszakaszunkban olvasható Hesbón városa, amely eredetileg Rúben törzsének öröksége lett volna.

Hesbón városát azonban határvárosként Móáb (48,34), és Ammón is a magáénak tudta (3); – noha Isten terve a saját népének szánta ezt a várost.

 

Isten büntetése azonban nem ezekért éri el Ammónt, hanem azért, amiért a többi népet is, meg a saját népét is elérte ez a büntetés: – hiszen mindegyik nép elbizakodottan csak magával dicsekedett, saját kincseiben bízott, hitetlenül élt, papjaival és vezetőivel együtt (4).

Ez a bűn.

Ennek konkrét megnyilvánulása, hogy minden négyzetméterért, minden fillérért, minden elismerésért ádáz harcot vívunk, nem engedünk, mint ahogy itt Hesbón városáért is folyamatosan viaskodtak egymással a közelben élő népek.

Ezért feddi meg Isten az ammónitákat is.

Ezért rombolja le Isten a fővárosukat, Rabbát, és hurcolják fogságba népüket, tehetetlen bálványistenükkel, Milkómmal együtt (2–3).

 

Áldás olvasni a hatodik versben a reményteli megoldást, Isten szavát: „De végre jóra fordítom Ammón fiainak a sorsát…” (6).

Jézus Krisztusban történt meg ez a fordulat, aki megváltott bennünket, és aki örök helyet biztosított nekünk az Ő országában, ahol már nem kell „múlandó városokért” és kincsekért veszekedni.

Addig azonban – valljuk meg őszintén – ebben a harcos világban nehezen értelmezhető Jézus Krisztus követése.

A krisztusi embert ugyanis „megeszik” itt…

Jöjj, Uram Jézus! (Jelenések 22,20)

Szerző: refdunantul  2019.01.29. 04:00