A megmaradtak, ebben a helyzetben azért is félhettek Babilon királyától, mert Gedalja megölését könnyen a birodalom elleni lázadásnak vehette a király, és alappal attól tarthattak, hogy rajtuk torolja meg azt. Félnek, bizonytalanok, és végre imádkozni akarnak. Az imádság azt jelenti, hogy az ember belátja tarthatatlan állapotát, és azt, hogy emberileg nincs megoldás, így az Úrhoz menekül. Milyen kegyelem, ha már arra indulunk, hogy az Úrra hagyatkozva imádkozzunk. És milyen kegyelem az is, hogy ott van mellettünk egy „Jeremiás”, aki segít ebben, aki tényleg az Úr követe, hivatalosan és elhívottan (1–6). Mindkettő fontos, a szent ember egyszerre legyen „hivatalos” és „elhívott”. Elég volt a rengeteg önjelölt buzgó „prófétából”, akiket hivatalosan senki nem küldött; – aki a saját hivatalos helyén „kikéri magának”, ha beleszólnak a dolgába, de az egyházban mindenbe belekotyog. Ám elég volt azokból a hivatalos szolgákból is, akiknek az egyház egy remek keret saját céljaikra; – csak éppen az Ige és az Isten dicsőségének szolgálatára, a megváltás evangéliumának képviseletére nincs elhívásuk; – egyébként minden mást csinálnak… – Kár, hogy a megmaradt nép életében csak fellángolás volt az imádságos lelkület!

János 4,1–10

19. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.01.20. 04:00