FRONTOK MINDENÜTT.

– 1. Harc a külső fronton. Nebukadneccar, babiloni király hadserege körülzárta Jeruzsálemet és kiéheztette (Kr. e. 588–586). A nagy ereje könyörtelenül legyőzi a kicsit. Emberileg nincs esély (1–2). Ebben a nyomorúságban az igazi okot végképp nem akarjuk meghallani. Pedig istentelenségünk a bajok legfőbb oka (23; 32–35).

– 2. Harc a belső fronton. Cidkijjá király fogságba vetette Jeremiás prófétát, mert az a város pusztulását hirdette, és nem annak megmaradását. Jeremiást, mint népárulót csapták börtönbe, mert gyengítette a nép ellenállását. Pedig Isten akarata gyakran a bűnbánattal teli megadás, feladás, és nem az ellenállás (3–5).

– 3. Harc az isteni fronton. Isten az események Ura. Ő cselekszik (3). Isten a saját népéért harcol, az ítéletben felráz, meghirdeti a bűnt, rámutat a bajra, és elkészíti a szabadulást. Ennek kifejezéseként vásárol földet Jeremiás Jeruzsálem közelében. Az Úr cselekszik. A legelveszettebb állapotban is van reménység, az Úrban, hiszen Ő, Jézus Krisztusban a „legkörülzártabb” helyzetet is feltörte: a halál fogságát (6–15).

1János 5,13–21

474. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Harc a belső fronton.

Cidkijjá király, akit a babiloniak helytartónak bíztak meg, miután Kr. e. 597-ben Júda lakosságának egy részét már elhurcolták, fogságba vetette Jeremiás prófétát, mert az a város pusztulását hirdette, és nem annak megmaradását.

Jeremiás ezzel gyengítette saját népének kitartását az ellenséggel szemben.

Jeremiást, mint népárulót csapták börtönbe.

Pedig Isten akarata gyakran a bűnbánattal teli megadás, feladás, és nem az ellenállás.

Isten akarata soha nem lehet valamiféle hazug pozitív gondolkodás, hanem mindig a tényekkel való szembenézés.

A legnagyobb tény pedig a saját bűnünk és nyomorúságunk (3–5).

Szerző: refdunantul  2019.01.07. 04:00