EGYETLEN, ÖRÖK KÉPVISELŐNKRŐL. – 1. Van, ahol nem tudunk helyt állni, méltóbbat kell küldenünk magunk helyett, aki hatékonyan képvisel bennünket és győzelemre viszi ügyünket. Ilyenek voltak az Ószövetségben a papok (1). – 2. A főpap ruhái teljesen eltértek a hétköznapi…

Szerző: refdunantul  2018.03.25. 04:00

HA LÁTJUK A LÉNYEGET, akkor a lényeg szemszögéből már szabad figyelni a részletekre, és abban is fellelhetjük a lényegre vonatkozó üzeneteket. – 1. A szent hajlék udvara keleti tájolással és kapuval, 50 méter hosszú és 25 méter széles volt, ezüstkampóra akasztott…

Szerző: refdunantul  2018.03.24. 04:00

MÉRCÉT ad az Isten, a szent sátor lapjait, oldalait, kárpitját és berendezéseit illetően is. – 1. A minta szinte a fárasztó, alig követhető részletekig, mindenre kitér. El lehet kezdeni versről versre haladva tanulmányozni, felfogni és értelmezni a leírást, majd ez alapján…

Szerző: refdunantul  2018.03.23. 04:00

A SZENT SÁTOR. – 1. A szent sátor azt hirdeti, hogy Isten a népe között lakik (8; János 1,14), velük van (Máté 1,23). – 2. A szent sátrat pontos isteni minta alapján (9), hitbéli felajánlásokból valósították meg (1–7). Nem az emberi találékonyság művészi alkotása ez,…

Szerző: refdunantul  2018.03.22. 04:00

ISTEN KÖZELSÉGE.* – 1. Isten szent, tiszta és tökéletes (9). Ezért Istent ember nem láthatja, csak közelségét tapasztalhatja meg (2; 9). Isten közelség jó. (Máté 17,4; Filippi 1,23) – 2. Olyan a szent Isten közelségének megtartó szeretete, bocsánat a képért, mint a…

Szerző: refdunantul  2018.03.21. 04:00

ISTEN ÜNNEPLÉSRE HÍVJA NÉPÉT. – 1. Ennek az ünneplésnek oka van, tehát van miért ünnepelni, örülni, hálát adni, hiszen szabadító (9) és gondviselő (15–19) Istenünk van, aki előttünk jár, megőriz az úton, elvisz arra a helyre, amit kijelölt nekünk, hogy aztán végső…

Szerző: refdunantul  2018.03.20. 04:00

Úgy dobog itt Isten törvényében az evangélium, a szigorban a kegyelem és a szeretet megtartó örömhíre, mint a kemény, ZÁRT MELLKAS ALATT AZ ÉLTETŐ, CSATTOGÓ SZÍV. – 1. Ez azt jelenti, hogy minden szabály értünk van, ahogy a mellkasunk alatt dobogó szív is azonnal jelzi a…

Szerző: refdunantul  2018.03.19. 04:00