A hamis prófétaság minden nyomorúsága előttünk áll ebben az igeszakaszban. A nép előtt Isten két prófétája, Jeremiás és Hananjá állnak egymással szemben, és egészen mást hirdetnek ugyanabban a nehéz történelmi helyzetben. Hananjá a közeli hazatérést, a mielőbbi isteni…

Szerző: refdunantul  2018.12.31. 04:00

Vannak olyan helyzetek, történelmi és egyéni élethelyzetek, amikor az Isten akarata, egyben az élet és majdan a szabadulás útja, az idegen és nagyobb E-VILÁGI HATALOM SZOLGÁLATA (8; 17). – 1.  Ez a szolgálat azonban nem az idegen hatalom kiszolgálása, nem annak való teljes…

Szerző: refdunantul  2018.12.30. 04:00

Jeremiás eddig többnyire hangsúlyosan CSAK ÍTÉLETET HIRDETETT (1–6). – 1. Ezért most Jeremiást elfogták a vezetők: számon kérik (7–8), halálra akarják adni (10–11). Később Isten kegyelme által Jeremiás kiszabadulhatott, hogy tovább hirdethesse Isten figyelmeztető,…

Szerző: refdunantul  2018.12.29. 04:00

Jeremiás próféta ISTEN ÍTÉLETÉT HIRDETI MINDEN NÉP FELETT, amelyet majd a 46–51. fejezetek próféciái hangsúlyoznak részletesen. – 1. De a próféta már itt sorra veszi a népeket, kezdve a „listát” saját népén, aztán a végén három ponttal zárja azt, mert legvégül a…

Szerző: refdunantul  2018.12.28. 04:00

A beépített, egykor otthonos tetőterünk, lányaink kirepülése után elhagyatottá lett, megtelt cuccokkal, lomokkal… Megdöbbenve nyugtáztam a napokban, hogy a lomtárban nem lehet megmozdulni. Egy romhalmaz lett az egykori gyerekszoba, a hajdan volt otthon… Itt, egy nagy dobozban, a…

Szerző: refdunantul  2018.12.27. 04:00

Jeremiás próféta könyvében folyamatosan VÁLTOZNAK AZ IDŐSÍKOK, mint egy modern regényben. – 1. Itt a 24. fejezetben, Kr. e. 597-ben vagyunk, amikor Jeruzsálem városának egy részét már fogságba hurcolták Babilonba (1). Akik pedig otthon maradhattak, azok elbizakodottan azt…

Szerző: refdunantul  2018.12.26. 04:00

KARÁCSONY: AZ IDŐ TENGELYE, „közepe”, az idők teljessége (Galata 4,4–5), amely egyértelműen elhatárolja a dolgokat (Zsidókhoz írt levél 4,12–16), hogy aztán Isten szeretetében és rendjében, újra összekösse azokat. – 1. A hamis próféta a saját gondolatait, érzéseit,…

Szerző: refdunantul  2018.12.25. 04:00

KARÁCSONY ISTEN MEGVÁLTÓ SZERETETÉNEK ÜNNEPE. – 1. Isten megváltó szeretete nem engedi elszéledni és elveszni népét, még a hűtlen pásztorok hanyagsága és saját népének bűnei ellenére sem, hanem összegyűjti és megőrzi őket (1–4). Nem kell félni, rettegni (Lukács…

Szerző: refdunantul  2018.12.24. 04:00

JÓJÁKIM KIRÁLY „sikertelen” élete karácsony előtti kiáltássá lesz… – 1. Jójákim király csak a saját érdekeit képviselte. A szociális igazságtalanság beszédes jele az áldatlan, sikertelen, bukott életünknek (13–19). Nem mások nyomorúságát, hanem a mieink…

Szerző: refdunantul  2018.12.23. 04:00

Ez a prófécia a Jósiás halála után uralkodó júdai királyokra vonatkozik (Kr. e. 609–587). A konkrét kortörténeti hátteret a könyv magyarázatának kezdetén részleteztük már. Mindegyik itt említett király bűne az volt (1–2), ami ugyanakkor A HÁROM LEGTIPIKUSABB BŰN Isten…

Szerző: refdunantul  2018.12.22. 04:00

– 1. Cidkijjá király elküldi főembereit Jeremiáshoz, hogy megszabadul-e Jeruzsálem a babiloni ostrom alól? (1–2) Lám, ha baj van, mégis Istent kiált az ember? Ma már odáig jutottunk, hogy sokan csak káromolva tudjuk mindezt kifejezni? – 2. Jeremiás teljes vereséget, fogságot…

Szerző: refdunantul  2018.12.21. 04:00

ISTEN IGÉJÉNEK SZOLGÁLATÁRÓL. – 1. A szolgálat bátorsága: Jeremiás vállalja a szenvedést, a gyalázatot, a kalodát az Úr Igéjének szolgálatában, és félelemből nem változtatja meg a rá bízott üzenetet, hanem még bátrabban hirdeti azt (1–6). – 2. A szolgálat emberi…

Szerző: refdunantul  2018.12.20. 04:00

Jeruzsálem városának déli kapuját a Fazekasok kapujának is hívták, de Szemét-kapunak is nevezték, mert ezen a kapun át vitték le a város szemetét, így az összetört cserépdarabokat is, a Ben-Hinnóm völgyébe (1–2). A szemét nagy részét itt elégették, erre utal a völggyel…

Szerző: refdunantul  2018.12.19. 04:00

Az ember alapvető természete: PARÁZNA. Mindig érdekesebb az ősi ösvény helyett az új, ismeretlen, „idegen csapás”. – 1. Az ember, Isten nélkül: parázna. Persze a társadalmi szerepeinkben „ügyesen” megéljük parázna természetünket, de még az egyházon belül is…

Szerző: refdunantul  2018.12.18. 04:00

Gyönyörű példázat ez: JEREMIÁS A FAZEKASNÁL. – 1. Isten kezében van ez a világ, saját népe és minden nép, az egész teremtett mindenség, ahogy a fazekas kezében van az agyag. Isten hívő népe ezt tudja. Ez a bizonyosság erőt ad és elveszi a félelmeket. – 2. Isten…

Szerző: refdunantul  2018.12.17. 04:00

A próféta a NYUGALOM NAPJÁNAK MEGSZENTELÉSÉRE hívja fel népe figyelmét. – 1. Isten népe ezzel láthatóan is fejezze ki szövetségi hűségét Urához (19–20). Az Úr pedig gazdagon megjutalmazza azokat, akik megtartják parancsait 25–26). De ha Isten népe, őseikhez hasonlóan…

Szerző: refdunantul  2018.12.16. 04:00

BÍZZ AZ ÚRBAN! – 1. Átkozott az a „férfi”, aki nem az Úrban hisz, hanem emberben bízik, és testi erejére támaszkodik. „Emberben bízni”, azt jelenti, hogy önmagamban bízni, szépségemben, tehetségemben, nyers erőmben; – meg ügyesen épített emberi kapcsolatoktól…

Szerző: refdunantul  2018.12.15. 04:00

ISTENÜNK IRGALMA NAGY. – 1. Isten büntetése, ítélete jogos és szükséges. Jogos ez a büntetés, ahogy Dávid, bűnvalló imádságában megvallotta: Igazad van Uram, ha szólsz, és jogos az ítéleted! (Zsoltárok 51,6) Bűneink, és konkrét vétkeink gyalázatosak, utálatosak, mert…

Szerző: refdunantul  2018.12.14. 04:00

ÁTADOTT ÉLET! – 1. Az elkerülhetetlen ítéletet Jeremiás „jelképes cselekedetekkel” is meghirdette. Jeremiásnak nemcsak a házasságról és a családalapításról kellett lemondania (1–4), hanem Isten azt is megtiltotta neki, hogy gyászszertartásokon (5–7), vagy esküvőkön…

Szerző: refdunantul  2018.12.13. 04:00

JEREMIÁS PANASZÁT jó olvasni! – 1. Egyrészt azért jó olvasni Jeremiás panaszát, mert abban mégsem a panasz a hangsúlyos. Jeremiás megvallja, hogy Isten Igéjének hirdetése, az Úr szavának szolgálata „élvezetet”, azaz földi életében vidámságot, ugyanakkor valóságos…

Szerző: refdunantul  2018.12.12. 04:00

– 1. Vannak „életművészek”, „kirakatemberek”, akik kiválóan „szerepeltetik” magukat, másokkal dolgoztatnak, felelősséget nem vállalnak, a konfliktusokat kerülik, és amikor a hosszú munka után ünnepelni kell, akkor ők mondják az ünnepi köszöntőt. Ez nem nagy gond,…

Szerző: refdunantul  2018.12.11. 04:00

Akik elutasították az élet vízét a repedezett víztárolók kedvéért (2,13), most azt tapasztalják, hogy VÍZKÉSZLETÜK olyan, mint a lelki vízkészletük. – 1. Elevenünkbe hasít ez a bibliai fejezet, mert az istentelenség nemcsak az életet, az emberi kapcsolatokat teszi sivárrá,…

Szerző: refdunantul  2018.12.10. 04:00

A KEVÉLYSÉGRŐL. – 1. A kevélység visszataszító tulajdonság. A kevélység a hitetlen ember sajátja, aki önmagának él, még Istent emlegetve is. Ez a tulajdonság mindenkit kísért, amelynek ezernyi változatát, testet öltését nem tudom most részletezni (15). – 2. A…

Szerző: refdunantul  2018.12.09. 04:00

Jeremiás próféta minden igehirdetésében SZEMLÉLTET, sokszor halmozza a képeket. Ezek a képek azonban soha nem öncélúak, hanem mindig az Úr által rábízott üzenet megértését szolgálják. – 1. Az öv akkor lenvászonból készült ruhadarab volt. A papi ruházatnak lényegi…

Szerző: refdunantul  2018.12.08. 04:00

Tegnap olvastunk először arról, amikor A PRÓFÉTA SZEMÉLYES HELYZETÉBE enged bepillantást Isten Igéje. – 1. Az 52 fejezetből álló könyvben hat ilyen rövid szakasz utal csupán a próféta személyes állapotára. Ez a tény azt is üzeni nekünk, hogy személyes életünk…

Szerző: refdunantul  2018.12.07. 04:00