BÍZZ AZ ÚRBAN!

– 1. Átkozott az a „férfi”, aki nem az Úrban hisz, hanem emberben bízik, és testi erejére támaszkodik. „Emberben bízni”, azt jelenti, hogy önmagamban bízni, szépségemben, tehetségemben, nyers erőmben; – meg ügyesen épített emberi kapcsolatoktól remélni mindent. Szikes, magányos, kopár, megkopott életté torzul az ilyen ember léte, végső kiszáradásra ítélve (5–6).

– 2. De áldott az a „férfi”, aki az Úrba veti bizalmát, mert olyan üde lesz az élete, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely a szárazság idején sem veszít üdeségéből. Akár kiszáradtan is üde marad az ilyen élet. Mediterrán vidéken mindig megcsodálom az ilyen növényeket: bírják a szárazságot, illatoznak, teremnek. A férfiak említése a hit kapcsán rájuk ruházott, mások, főként szeretteik felé közvetített felelősségüket hirdeti! (7–8)

– 3. Persze fontos az emberekben való bizalom és az önbizalom is: de csak akkor, ha annak forrása kizárólag az Urunkba vetett hitünk (9–13), amely alázattal ismeri az emberi lehetőségek határait, mert tudja, hogy minden másodpercünk és lépésünk kegyelem.

Zsidók 9,15–28

320. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Vigyázzunk!

Kegyesen, Igéket emlegetve is gyakran elkövetjük a bálványimádásnak eme legsúlyosabb fajtáját, amikor csakis önmagunkban, meg érdekalapon emberekben bízunk.

Előbb-utóbb kiderül, hogy a „meg tudod csinálni” szólamra alapozó, pozitívan gondolkodó, csupán önbizalomra építő élet olyanná lesz végül, mint a tengődő bokor a pusztában, a kövek között.

Szikes, magányos, kopár, megkopott életté torzul az ilyen ember léte, végső kiszáradásra ítélve (5–6).

Sok példát tudnék sorjázni erre.