ISTENÜNK IRGALMA NAGY.

– 1. Isten büntetése, ítélete jogos és szükséges. Jogos ez a büntetés, ahogy Dávid, bűnvalló imádságában megvallotta: Igazad van Uram, ha szólsz, és jogos az ítéleted! (Zsoltárok 51,6) Bűneink, és konkrét vétkeink gyalázatosak, utálatosak, mert önmagunkat Isten elé, és az Ő ügye elé helyezzük. Jogos és szükséges ez a büntetés: mert Isten igent mondana a bűnre, ha igazsága szerint nem büntetné meg azt (16–18). A bűn zsoldja a halál (Róma 6,23).

– 2. Isten büntetésében azonban népe számára ott rejtőzik a kegyelem, mint magban a csíra. Nemcsak összegyűjti és visszahozza őket földjükre. Ennél sokkal többet cselekszik az Úr értünk. Hiszen Jézus Krisztus feltámadott. Él az Úr! Ő kihoz bennünket a halálból, a bűn és a gonosz utálatos és mindent szétszóró hatalmából. Ő fölhozza életünket a mélységből (14–15).

– 3. Isten büntetésében nemcsak elsőként kiválasztott népe számára, hanem az Ő döntése szerint minden nép számára kész a kegyelem. Sőt, Isten népe még az idegen földön, jogos büntetésében is Urát képviseli mások előtt: vezeklésével, bűnbánatával (19–21). Az Úr más népeket is kihoz életük hiábavalóságából (19).

Zsidók 9,1–14

318. dicséret

Szerző: refdunantul  2018.12.14. 04:00 komment

süti beállítások módosítása