– 1. Most akkor, hogy is van ez? Hogyan találkozik itt az elmélet és a gyakorlat; – hit és élet? Az apostoli irodalom vallja, hogy úr és szolga egy a Krisztusban, testvér a gyülekezetben. Az apostolok mégis vigyáznak arra, hogy a keresztyénség ne fajuljon rabszolgalázadássá. Az apostol hűséget, szorgalmat, engedelmességet, vég nélküli tűrést parancsol minden helyzetben (18). Ez egy tudathasadásos helyzet?
– 2. Szó sincs itt valami felemás helyzetről! Itt pont arról van szó, ami a keresztyénség lényege, amit azóta sem tudtunk befogadni, sem gyakorolni… A hívő ember minden helyzetét, szenvedéseit is Jézus Krisztusban éli meg. A szenvedés szolgálat, a szenvedés istentisztelet, és a szenvedés nem lázad, mindent eltűr, nem vág vissza, csak tűr (22–23), és a végső megváltásra vár (24). A krisztusi ember csak így szenvedhet (19–20).
– 3. Ugyanakkor ez a szenvedés mindig feltekint a keresztfára, és rátekint a húsvéti üres sírra; – remélve, hogy Jézus Krisztusban egyszer vége lesz minden szenvedésnek; – mert a megváltás örök gyógyulást ajándékoz az embernek; – amely már ebben a világban „elkezdi rendezni a dolgokat” (24).
4Mózes 30
41. zsoltár
November 12. – A teljes igemagyarázat
(18) „Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak…” (1Péter 2,18–25)
– 1. Egy kis kortörténet:
A Római Birodalomban igen nagy érték volt a rabszolga, hiszen erre épült fel az egész birodalom gazdasági stabilitása.
Amikor a birodalom már nem tudott új rabszolgákat szerezni, összeomlott.
A rabszolgákat nem vették emberszámba, tulajdonként, tárgyként, rettenetesen bántak velük.
A rabszolga „megszokta” ezt: lustasággal, közömbösséggel, hazugsággal védekezett, gyakran dicsekedett, hogy a bántalmazás elhordozásában ilyen sokra vitte.
A keresztyénség eleinte inkább a rabszolgák vallása volt.
Péter első levelének olvasói és hallgatói között is sok rabszolga lehetett.
Nem véletlen, hogy a levél szerzője ilyen részletesen kitér erre a kérdésre.
– 2. Most akkor, hogy is van ez?
Hogyan találkozik itt az elmélet és a gyakorlat; hit és élet?
Az apostoli irodalom vallja, hogy úr és szolga egy a Krisztusban, testvér a gyülekezetben.
Az apostolok mégis vigyáznak arra, hogy a keresztyénség ne fajuljon rabszolgalázadássá.
Az apostol hűséget, szorgalmat, engedelmességet, vég nélküli tűrést parancsol minden helyzetben (18).
Ez egy tudathasadásos helyzet?
Ez egy keresztyén skizofrénia?
– 3. Szó sincs itt valami felemás helyzetről!
Itt pont arról van szó, ami a keresztyénség lényege, amit azóta sem tudtunk befogadni, sem gyakorolni, és ami ellen ma is ágál testünk és lelkünk egyaránt.
A hívő ember minden helyzetét, szenvedéseit is Jézus Krisztusban éli meg.
Ahogy Ravasz László hangsúlyozza: a szenvedés szolgálat, a szenvedés istentisztelet, és a szenvedés nem lázad, mindent eltűr, nem vág vissza, csak tűr (22–23), és a végső megváltásra vár (24).
A krisztusi ember csak így szenvedhet (19–20).
– 4. Kegyelem az, ha valaki így tűr el sérelmeket (19).
Minden ilyen szenvedés Jézus Krisztust tiszteli, és ezáltal az így szenvedő emberben maga a Krisztus szenved (22–23).
Ez a Jézus Krisztussal való együtt szenvedés csodája (21–23), a keresztyén „hivatás” tartalma (21).
– 5. Ugyanakkor ez a szenvedés mindig feltekint a keresztfára, és rátekint a húsvéti üres sírra; – remélve, hogy Jézus Krisztusban egyszer vége lesz minden szenvedésnek; – mert a megváltás örök gyógyulást ajándékoz az embernek; – amely már ebben a világban „elkezdi rendezni a dolgokat” (24).
– 6. Nem megy ez nekünk!
Szépeket prédikálunk erről, és már a következő pillanatban azonnal könyörtelenül visszavágunk, bármi történik is.
Tévelygő juhok vagyunk.
Még meg kell térnünk lelkünk pásztorához (25).
