– 1. A szadduceusok kérdésére válaszként a mi Urunk jövendő világról, halálból való feltámadásról beszél, ami lesz, és amire méltóvá kell lenni az ítéletkor (35). – 2. A mi Urunk a jövendő világ rendjében már nem beszél házasságról, de ott nem lesz halál sem (36). Az ottani világrendet nem lehet „értelemmel” az itteniből levezetni. Az egészen más, de sokkal jobb mindennél (Filippi 1,23). Ott, Jézus Krisztusban, nekünk és szeretteinknek is van hely. – 3. A mi Urunk a jövendő világról azért beszél, mert Ő az élők Istene és nem a holtaké. Ha Isten az élők Istene, ahogy a szadduceusok is vallják, és az Írás ezt az Istent mégis a már meghalt Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezi, akkor ezek haláluk után is élnek. Isten ilyen értelemben is az élők Istene (37). – 4. A mi Urunk az eljövendő világ kapcsán hangsúlyozza azt is, hogy az Úr számára mindenki él (38). Ez azt jelenti, hogy Istent a halálban sem lehet kikerülni (Zsoltárok 139,8). – Csak annyit tudunk sóhajtani: Urunk, könyörülj!

Zakariás 12

135. zsoltár

Szeptember 27. csütörtök – A teljes igemagyarázat

(27) „…akik tagadják, hogy van feltámadás…” (Lukács 20,27–40)

– 1. A szadduceusok csak Mózes öt könyvét fogadták el szent iratnak, amit betű szerint értelmeztek.

Arra törekedtek, hogy a Tóra törvényei teljes mértékben érvényesüljenek a zsidó társadalomban.

A lélek halhatatlanságát és a feltámadást tagadták, mert erről nincs szó a Tórában (27).

Kérdésük arra irányul, a sógorházasság törvényére épülő történet szerint (5Mózes 25,5), hogy egy asszonynak hét férje volt: – mert hét testvér, kezdve a legidősebbtől, feleségül vette az asszonyt, majd gyermektelenül meghalt; – így a törvény szerint a következő testvérnek kellett az asszonyt feleségül venni; – nos, akkor az asszony kinek a felesége lesz a feltámadáskor? (28–34)

Jézus válaszára figyeljünk!

– 2. A mi Urunk jövendő világról, halálból való feltámadásról beszél, ami lesz, és amire méltóvá kell lenni az ítéletkor (35).

Vegyük komolyan a mi Urunk kijelentését!

Lesz jövendő világ, lesz halálból való feltámadás, előtte lesz ítélet, méltóvá pedig úgy lehetünk, hogy az Úr méltóvá tesz bennünket, mint a kapernaumi századost (7,6).

– 3. A mi Urunk a jövendő világ rendjében már nem beszél házasságról, de ott nem lesz halál sem (36).

Az ottani világrendet nem lehet „értelemmel” az itteniből levezetni.

Az egészen más, de sokkal jobb mindennél (Filippi 1,23).

Ott láthatóvá lesz rajtunk, hogy Isten gyermekei vagyunk, a feltámadás fiai, vagyis a Feltámadott Úr fiai.

Ott olyanok leszünk, mint az angyalok.

A feltámadásban olyanok leszünk, ahogy Isten eredeti szentségben és ártatlanságban megteremtett bennünket.

Mostani állapotunkra gondolva, magunkat ismerve, másokat látva, hálával magasztaljuk az Urat, hatalmának és kegyelmének nagyságáért, kérve ezt földi szeretteink számára is.

Egészen más lesz ez az eljövendő világ.

De a Jézus Krisztusban földi szeretteink is részesülnek abban.

– 4. A mi Urunk a jövendő világról azért beszél, mert Ő az élők Istene és nem a holtaké.

Ennek bizonyítását Jézus az Írásból veszi, aminek a szadduceusok döntő tekintélyt tulajdonítottak.

A szadduceusok jelszava lehetett az, hogy Isten az élők Istene, mert a halál után megszűnik minden.

Mózes azonban Istent a csipkebokornál Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezi (2Mózes 3,6), pedig akkor az ősatyák már meghaltak.

Ha azonban Isten az élők Istene, ahogy a szadduceusok is vallják, és az Írás ezt az Istent mégis Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezi, akkor ezek haláluk után is élnek.

Isten ilyen értelemben is az élők Istene (37).

Lám, Jézus egy provokatív kérdésre, egy képtelen történet kapcsán ad igei választ, a kérdező érvrendszere szerint.

Ezt a „teljesítményt” még az írástudók is elismerik (39).

– 5. A történet azonban ennél is mélyebbre megy, mert a mi Urunk az eljövendő világ kapcsán hangsúlyozza azt is, hogy az Úr számára mindenki él (38).

Ez azt jelenti, hogy Istent a halálban sem lehet kikerülni (Zsoltárok 139,8).

A halál az élet ellentéte, de nem a létezésé.

Isten gyermekei számára ez bíztató, hiszen a halál sem választhatja el őket Uruktól (Róma 8,38).

Ugyanakkor ez az Ige megtérésre hív, mert sem bűneink, sem gyötrelmeink elől nem lehet a halálba menekülni.

Ijesztő, valljuk meg, mégis figyelmeztető Ige ez.

Csak annyit tudunk sóhajtani: Urunk, könyörülj!