– 1. Jézus főprófétaként sírt, nem tehetetlenségében. Ez nem érzelmi sírás. Jeruzsálem nem ismerte fel az Urat, így nem ismerte fel a békességéhez, megváltásához vezető utat sem; – mert azt elrejtette előle az Isten. Jézus sírása Isten végzésének tökéletes belátása, elfogadása, Jeruzsálem hitetlenségét és vesztét illetően. Ez a sírás megprófétálta azt, ami később szó szerint beteljesedett (41–42). Az Úr nélkül kiszolgáltatottá, rommá lesz az életünk. Földig roskadunk, kő kövön nem marad belőlünk, sőt még mélyebbre jutunk (43–44). – 2. Jézus főprófétaként, reménységgel sírt, mert azt is látta, hogy Isten nem vetette el végérvényesen népét. Jézus látja az ítéleten túl a kegyelmet: – Isten teljes végzését, szándékát; – saját népére nézve is (Róma 11). – 3. Uram, mi emberként sírunk! Mi érzelmileg sírunk. Mi tükör által, homályosan látunk (1Korinthus 13,12). Azokért is sírunk, akik elől elrejtetted „szabadításodat”. Azokért is sírunk, akik nem vehették észre meglátogatásuk idejét (44). Ők sírni sem tudnak nyomoruk és pusztulások, valamint pusztító és önpusztító életük felett. Értük is hadd sírjunk. Hisszük, hogy Te végül mindent jól intézel. Nem vitatkozunk, csak sírunk! Ezt szabad?

Zakariás 7

152. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Jézus főprófétai sírása Jeruzsálem felett nem érzelmi sírás, hanem Isten akaratának tökéletes látása, ismerete, elfogadása.

Jeruzsálem nem ismerte fel az Urat, így nem ismerte fel a békességére vezető utat sem, mert azt elrejtette előle az Isten.

Jézus ezt pontosan látta, előre tisztán látta, elfogadta, kijelentette (41–42).

Ez a sírás megprófétálta azt, ami később szó szerint beteljesedett, mert a lázadó Jeruzsálemet Kr. u. 70–ben lerombolták a római csapatok; – először a templomot, majd később az egész várost (Kr. u. 132–134).

Jézus főprófétaként, reménységgel sírt, mert azt is látta, hogy Isten nem vetette el végérvényesen népét.

Jézus látja az ítéleten túl a kegyelmet: – Isten teljes végzését, szándékát; – saját népére nézve is (Róma 11).

Ebben a reménységben azonban tökéletesen ott van Isten mindenek feletti, és mindeneket megelőző döntésének engedelmes elfogadása: Hiszen a szuverén Úr úgy cselekszik, ahogyan azt jónak látja; – és Ő mindent jól végez és visz véghez.

Uram, mi is sírunk! Mi emberként sírunk!

Korrekt hittanunkhoz „rideg hitben” igazodva értjük, elismerjük rendelésedet: – miszerint vannak olyanok, akik nem ismerhették fel meglátogatásuk idejét (44), és ezért jogos ítéleted földig rombolja életüket, noha később még lehet számukra remény, mert felnyitod majd szemeiket (Róma 11); – és vannak olyanok is, akiknek végleg megkeményíted a szívét (Róma 9,13).

Uram, mi sírunk, mert mégsem tudjuk úgy felfogni mindezt, mint egyszülött Fiad tette ezt, aki mindent tudott, és „nem tükör által homályosan látott”, mint mi (1Korinthus 13,12).

Mi érzelmileg sírunk.

Nekünk sok minden fáj, sok mindent nem értünk, rendelésedet sem látjuk tökéletesen: – elfogadjuk, de nem értjük.

Hadd sírjunk legalább értetlenségünkben.

Azokért is, azokat is sajnálva, akik elől ezeket annyira elrejtetted, hogy sírni sem tudnak nyomoruk és pusztulások, valamint pusztító és önpusztító életük felett.

Értük is hadd sírjunk.

Hisszük, hogy Te végül mindent jól intézel.

Sírunk; – mert, ha Te hozzánk is közelebb érsz (41), közelről meglátsz, megpiszkálva életünk felszínét; – márpedig Te enélkül is mindent látsz; – akkor egyértelművé lesz mindenki előtt, hogy csak kegyelemben maradhatunk meg, mert a választottak sem különbek; – csak Tebenned, Teérted, Teáltalad azok!

Nem vitatkozunk, csak sírunk!

Ezt szabad?

Szerző: refdunantul  2018.09.22. 04:00