Ez a jelenet azt hirdeti meg, hogy nem mi, hanem Isten dönt az Ő áldása, azaz hitünk és üdvösségünk felől, nem pedig mi. Ez a gyerek és felnőttkeresztség kérdését is megoldja. Nincs min vitatkozni. Az a baj, hogy mi nem biblikusan gondolkozunk. Misszió címén ügyes módszerekkel kapacitálunk boldogot és boldogtalant, miközben saját döntésünktől tesszük függővé az üdvösséget. A tanítványok indulata is ezt az emberi buzgalmat fejezi ki (15): „A Mesternek fontosabb dolga van, ne fárasszák Őt kisgyerekekkel; – majd, ha felnőnek a gyerekek, döntenek.” Jézus erre nemet mond, és megáldja a gyerekeket (16), intve minket, hogy csak Isten mindent szépen intéző kegyelmére hagyatkozhatunk, ahogy az engedetlenségük és rosszaságuk ellenére is mindenben a szüleikre hagyatkozó kisgyerekek teszik ezt (17). Mindenkinek hirdetjük az Igét, de nem mi döntünk! Jó, hogy a lényeg nem tőlünk függ!
Habakuk 2
- dicséret
Hozzáfűzés az igemagyarázathoz
Itt nem a kisgyermek a példa, hiszen a kisgyermek önmagában ugyanolyan tökéletlen, mint amilyen tökéletlen felnőtt lesz belőle. Ez már a csecsemő életének első perceitől kezdve látszik: – aztán tudatosan zsarolja a szüleit; – amelyet egész életében, különböző módokon művelni fog; – ha meg nem tér, még idejében.
Ebben az igerészben az Isten szuverén döntése, kegyelme, minket megérintő és üdvözítő áldása az, ami a középpontban áll, és amelyet Jézus Krisztuson keresztül ajándékoz nekünk (15).
Nem Jézus és a tanítványok mennek a gyerekek után, hanem a szülők hozzák oda a gyerekeiket Jézushoz, Jézus közelébe, Jézus Krisztus mindenre elégséges áldását kérve, amelynél nincs több. Tehát mi hiába megyünk bárki után, ha az Isten nem indítja arra, hogy jöjjön és hozza a gyermekeit.
Elmenni, tanítvánnyá tenni másokat nem azt jelenti, hogy kapacitálok unos-untalan mindenkit, hanem mindenhol hirdetem az evangéliumot, bizonyságot teszek a bennem lévő reménységről. Isten majd cselekszik.
A kisgyermek itt az evangéliumokban két kifejezéssel szerepel, a csecsemőt ugyanúgy jelenti, mint a másik kifejezés szerint a nagyobbacska gyereket is. Mindkét korosztályt vitték a szülők Jézushoz, mert ebben a korban még lehetett, később már nem. Eddig tartott a szülő felelőssége, és eddig a korig hagyatkozott a gyerek a szüleire.
