– 1. Mit ér a külső tisztaság, ha az ember belül nem tiszta? Ezzel azt is kéri a mi Urunk, hogy ne legyünk képmutatók, akik másnak mutatják magukat, mint akik. – 2. De mit jelent belül tisztának lenni? Hiszen az a „belső” világ, a „szív” világa igen ingoványos terület; – abba bele lehet veszni. Isten Igéje ki is mondja, hogy éppen az a baj, hogy nincs olyan ember, aki „belül”, Isten előtt tiszta lehetne (Róma 3,10–11). Ezért szorulunk rá az Isten kegyelmére. De ez a kegyelem belül is egyre tisztábbra mos bennünket. – 3. Viszont fordítva is igaz a dolog. Másként is tisztít az Isten. A külső rend ugyanis nélkülözhetetlen. Nem az öncélú, valóban képmutató, önző, hiú külsőségekről van szó, amelyeket Jézus is megítélt; – annak kegyes és vallásos formáját a leginkább (42–44). Isten szava biztosítja a külső rendet, az Ő eredeti élet–gondolatának kereteit. Ha rend van az íróasztalomon, akkor bennem is nagyobb a rend és a tisztaság, és idegesebb vagyok a halom feldolgozatlan papír–káosz láttán. – 4. Isten egyszerre veszi kézbe az egész embert, a belsőt és a külsőt. Ezek kölcsönösen hatnak egymásra, miközben az Isten „hat”, Ő cselekszik minden üdvösségeset.
Józsué 23
447. dicséret
(39) „…a tál külsejét megtisztítjátok, de belsőtök tele van rablásvággyal és gonoszsággal.” (Lukács 11,37–54)
– 1. Mit ér a külső, látható tisztaság, ha az ember belül nem tiszta?
Igen, ez örök kérdés.
A mi Urunk leplezetlenül tárja elénk ezt a problémát a farizeus házában.
Tehát ez probléma, mert Ő mutat rá arra.
Ezzel azt is kéri a mi Urunk, hogy ne legyünk farizeusok, ne legyünk képmutatók, akik másnak mutatják magukat, mint akik.
– 2. De mit jelent belül tisztának lenni?
Hiszen az a „belső” világ, a „szív” világa igen ingoványos terület; – abba bele lehet veszni.
Isten Igéje ki is mondja, hogy éppen az a baj, hogy nincs olyan ember, aki „belül”, Isten előtt tiszta lehetne (Róma 3,10–11).
Ezért szorulunk rá az Isten kegyelmére.
De ez a kegyelem belül is egyre tisztábbra mos bennünket.
– 3. Viszont fordítva is igaz a dolog.
Másként is tisztít az Isten.
A külső rend ugyanis nélkülözhetetlen, minden tekintetben.
Nem az öncélú, valóban képmutató, észt játszó, önző, hiú külsőségekről van szó, amelyeket Jézus is megítélt; – annak kegyes és vallásos formáját a leginkább (42–44).
Isten szava, Igéje, törvénye biztosítja a külső rendet, az Ő eredeti élet–gondolatának kereteit.
Ha rend van az íróasztalomon, akkor bennem is nagyobb a rend, a tisztaság, és idegesebb vagyok a halom feldolgozatlan papír–káosz láttán.
– 4. Isten egyszerre veszi kézbe az egész embert, a belsőt és a külsőt.
Ezek kölcsönösen hatnak egymásra, miközben az Isten „hat”, Ő cselekszik minden üdvösségeset.
Ő üdvözít, kézbe veszi életünket; – nemcsak megtisztít, hanem mindenekelőtt megszabadít!
– 5. Amikor már az Ő kezében, az Ő hatalma alatt vagyunk, akkor nem lehet semmi baj.
Ő üdvözít, és nem elhordozhatatlan teherként teszi ránk Önmagát, Igéjét, törvényét, parancsait, a kegyesség gyakorlását, hanem prófétai féltő szeretettel!
Mi se tegyünk terhet másokra, Istent emlegetve, mert Ő nem megterhel, hanem megszabadít.
– 6. Ugyanakkor, ez a másik oldala az üzenetnek, ne öljük meg a prófétákat, ne hallgassuk el és ne hallgattassuk el az Isten életet ajándékozó Igéjét.
Akit ez üdvösségesen megterhelne, az kap erőt is az Úrtól, annak elhordozásához.
– 7. Isten kézbe vesz, megtisztít, közben „alázatos hitvallóvá” tesz.
Kora tavasszal, március elején, a fagyos február után, figyeltem, ahogy az utolsó, már mindenütt koszos hókupac is elolvadt a cseresznyefánk tövében.
Bekoszolódik itt kívül–belül a hófehér is; – ha lenne hófehér.
Úgy lett tisztává ismét a „hó”, hogy alázatosan eltűnt innen.
Isten ezt a megoldást is alkalmazza.
Isten eltüntet innen, hogy ne koszolódjunk tovább.
Először alázatra tanítva félreállít, megtanít elengedni dolgokat, rádöbbent, hogy nélkülünk is „működnek” a dolgok (nem jobban, nem rosszabbul, hanem ugyanúgy).
Már ebben a folyamatban tisztulunk.
Végül eltüntet innen minket az Úr, de nem tűnünk el, hiszen Ő hazavisz magához.
