Milyen kedves, lelkes, buzgó ajánlkozás ez. Valaki az úton önként csatlakozik Jézus Krisztushoz: „Követlek, akárhová mégy.” (57). Jézus lehűti a jelentkező lelkesedését. Mi örülnénk, bíztatnánk, bátorítanánk az illetőt, hiszen egyel többen lettünk. Valóban, minden egyes Krisztus–követőt, aki felvállalja az egyházát, felekezetét, becsüljük csak meg. Nagy baj, ha nem bátorítjuk, ha elriasztjuk azokat, akik saját maguk kopogtatnak, valamilyen formában az egyház ajtaján. Persze bíztathatjuk, de nem álltathatjuk az illetőt. Abban bízhatunk, hogy az Úr már elvégezte, és közben majd el fogja végezni a jelentkezők életében azokat, amelyeket itt az Ő követése feltételeiként nevez meg az Úr. Ebben a világban nincs „fészek”, rideg barlang is alig. Ebben a világban nincs maradandó város (Zsidókhoz írt levél 13,14). Jézus Krisztus követésében az ember tudatosan felvállalja ezt, mert tudja, hogy csakis Őtőle kaphat erőt, kimenekedési irányt; – sőt, örökkévaló tartalommal is csak így töltődhet meg ez az itteni bujdosás.

Józsué 14

251. dicséret

Július 31. kedd – A teljes igemagyarázat

 

(57) „Követlek, akárhová mégy.” (Lukács 9,57–62)

– 1. Milyen kedves, lelkes, buzgó ajánlkozás ez.

Valaki az úton önként csatlakozik Jézus Krisztushoz: „Követlek, akárhová mégy.” (57).

Mi, bizonyára nem így válaszolnánk, mint ahogy Jézus tette, aki lehűti a jelentkező lelkesedését.

Mi örülnénk, bíztatnánk, bátorítanánk az illetőt, hiszen egyel többen lettünk.

Valóban, minden egyes Krisztus–követőt, aki felvállalja az egyházát, felekezetét, becsüljük csak meg.

Nagy baj, ha nem bátorítjuk, ha elriasztjuk azokat, akik saját maguk kopogtatnak, valamilyen formában az egyház ajtaján.

 

– 2. Persze bíztathatjuk, de nem álltathatjuk az illetőt.

Abban bízhatunk, hogy az Úr már elvégezte, és közben majd el fogja végezni a jelentkezők életében azokat, amelyeket itt az Ő követése feltételeiként nevez meg az Úr.

Ebben a világban nincs „fészek”, rideg barlang is alig.

Ebben a világban nincs maradandó város (Zsidókhoz írt levél 13,14).

Jézus Krisztus követésében az ember tudatosan felvállalja, elfogadja azt, ami „hasadt” életének része, és ami elől eddig menekült.

Most ebben a követésben ezzel szembenézett, és Jézus Krisztust követve ezt felvállalja, mert tudja, hogy csakis Őtőle kaphat ehhez erőt, kimenekedési irányt, sőt örökkévaló tartalommal is csak így töltődhet meg ez az itteni bujdosás.

 

– 3. Aki Jézus Krisztust követi, annak Ő az első!

Minden mást ez határoz meg.

Ezért aki Jézust követi, az ebben a világban nem tudja hová a fejét lehajtani, nem tapasztalhatja meg a „barlang” biztonságát, mint a rókák; valamint a „fészek” melegét, mint a madarak (58).

Nincsenek fix helyek, fix pontok, fix idők a Jézus–követő életében, mert az Urat követve, Őhozzá igazodunk, és nem a saját terveinkhez és vágyainkhoz.

Ne a vándorpróféták akkori életének jellemzőire gondoljunk csupán, hanem arra, hogy aki Jézushoz fordul, az már megsejtett valamit abból, hogy ebben a világban nincsenek „biztos pontok”, „biztos emberek”; – még a család sem az, mert a gyerekek felnőnek, a szülők meghalnak, a házastásunkkal maradunk, amíg együtt maradhatunk, ha korábban nem hullott már szét az egész (59–61).

 

– 4. Hadd mondjam ki: lelkészcsaládban élve, bizony konkrétan tudjuk, hogy miről van szó.

Egy lelkész egész családja megéli ezt.

Itt nincs sem hétvége, sem hétfő, sem más szabadnap, sem ünnepnap, sem fészekmeleg és magánélet.

Mellette gyakori a teljes kiszolgáltatottság.

Sokszor nehéz ez, nagyon!

Miközben sokan azt hiszik, hogy a lelkésznek semmi dolga nincs.

Mert a legbuzgóbb hívek is eltűnnek bizonyos szakaszokra, ha elfáradtak.

Mégis, mekkora öröm ez a szolgálat, Isten országának építése, amely nélkül nem tudnánk élni.

Mit érne az élet Jézus Krisztus követése nélkül!

 

– 5. Próbáljuk ki, ha mindent átadtunk Őneki, akkor Ő azt mennyei minőségben visszaadja nekünk: – az otthont, a biztonságot, amikor arra van szükségünk; – a szeretteinket, akik nélkül nem tudunk élni.

De akkor már az Úrban kapjuk vissza „ezeket”.

Ehhez azonban először az eke szarvára kell tenni a kezünket, és el kell bátran indulnunk az Ő követésében.

Hagyni kell, hogy Ő, az Úr „örök, üdvösséges” irányba állítsa az életünket.

Aki elindult, az már nem tekint hátra.

Az elengedhette a régit, a korábbi bűnöket és vágyakat ugyanúgy, mint a korábbi életmódot is (Filippi 3,14).

Amikor autót vezetünk, csak előre szabad tekinteni, mert halálos ütközés lehet még egy félrebiccentésből is.

Szerző: refdunantul  2018.07.31. 04:00