Jézus Krisztus követésében sok minden másként van, mint amit zsigereink és gyarló gondolkodásunk diktálnának nekünk. A kisgyerek példája nem arra utal, mintha a kisgyerek még ártatlan lenne. Szó sincs erről. Amiért mégis kiemeli, és a tanítványok elé állítja Jézus a kisgyereket, az a kisgyerek ráhagyatkozása szüleire. Így kell nekünk is mennyei Atyánkhoz fordulnunk, minden bajunkban, minden nyomorúságunk ellenére is. A kisgyerek példája azt is hirdeti, hogy Jézus tanítványai között nincs helye a „nagyoknak”, csak a „kicsiknek”. Kár, hogy mi, mai tanítványai is állandóan, rejtetten vagy nyíltan azon csatázunk, hogy ki a nagyobb közöttünk (46–48). Ennek csak egyik változata az, hogy aki Jézus Krisztus nevében áldottan gyógyít, de nem a mi csapatunkhoz tartozik, azzal kapcsolatosan mindjárt irigység fog el bennünket. Most akkor Jézust kell követni, vagy bennünket? Fogjuk meg azok kezét, akik ugyanúgy Úrnak vallják Jézus Krisztust, mint mi, lássuk meg bennük a testvért, ne tiltsuk el egymást, ne gyengítsük közös ügyünket. Sőt, merjük tágabbra nyitni az ölelést: hiszen aki nincs ellenünk, az velünk van (49–50).

Józsué 12

14. zsoltár

Július 29. vasárnap – A teljes igemagyarázat

(49) „…de megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” (Lukács 9,49–50)

 

JÉZUS KRISZTUS KÖVETÉSÉBEN sok minden másként van, mint amit zsigereink és gyarló gondolkodásunk diktálnának nekünk.

 

– 1. A kisgyerek példája nem arra utal, mintha a kisgyerek még ártatlan lenne.

Szó sincs erről.

A kisgyerek kezdettől fogva ugyanolyan nyomorult, teológiai értelemben, mint minden ember ezen a világon.

Ez élete első perceitől tetten érhető.

Sőt, később világossá lesz, hogy a kisgyerek a legügyesebb zsaroló.

 

– 2. Amiért mégis kiemeli, és a tanítványok elé állítja Jézus a kisgyereket, az a kisgyerek ráhagyatkozása szüleire, aki mindenben hozzájuk fordul, mindent tőlük vár.

Így kell nekünk is mennyei Atyánkhoz fordulnunk, minden bajunkban, minden nyomorúságunk ellenére is.

 

– 3. A kisgyerek példája azt is hirdeti, hogy Jézus tanítványai között nincs helye a „nagyoknak”, csak a „kicsiknek”.

Kár, hogy mi, mai tanítványai is állandóan, rejtetten vagy nyíltan azon csatázunk, hogy ki a nagyobb közöttünk.

Számos, kifundált, fifikás és durván, gyűlöletesen nyílt pozícióharcot láttam már, gyülekezetekben is, sokszor semmi ügyeken is összekapva (46–48).

 

– 4. Ennek csak egyik változata az, hogy aki Jézus Krisztus nevében áldottan gyógyít, de nem a mi csapatunkhoz tartozik, azzal kapcsolatosan mindjárt irigység fog el bennünket.

Az illetőt le akarjuk állítani, valahogy ki akarjuk iktatni.

Most akkor Jézust kell követni, vagy bennünket?

Mi szorulunk arra, hogy az Úr Jézus hatalma valóban kiűzze belőlünk a gonoszt.

Fogjuk meg azok kezét, akik ugyanúgy Úrnak vallják Jézus Krisztust, mint mi, lássuk meg bennük a testvért, ne tiltsuk el egymást, ne gyengítsük közös ügyünket.

Sőt, merjük tágabbra nyitni az ölelést: hiszen aki nincs ellenünk, az velünk van (49–50).

Szerző: refdunantul  2018.07.29. 04:00